EUR: 322,27 Ft
CHF: 287,27 Ft
2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Egyéb IV.kerület

Remekművek textilből

Nem mindennapi alkotásokat nézhetnek meg az érdeklődők a Polgár Centrum-Újpesti Galéria tárlatán, ahol a Homoktövis Foltvarró Csoport textilműveit mutatják be.

Ez otthon is jól mutatna a falon( Fotó: Sáfár Tibor)


A csoport 2007-től működik a Káposztásmegyeri Közösségi Házban. A tagok eleinte nyitott klubformában, kéthetente találkoztak, ennek megfelelően a tagság is gyakran változott. Most viszont, immár legalább hét éve, ugyanazok a foltvarrók alkotják a közösséget.

A csoport 2017-ben felvette a Homoktövis nevet, így a klub már rendes tagságú foltvarró csoporttá alakult, a többség tagja a Magyar Foltvarró Céhnek is. Ez a harmadik kiállításuk, az első 2008-ban, a második 2011-ben volt.
A tagság állandósulásával egyre jobb és hatékonyabb munkát tudnak végezni, minden alkalommal új technikákkal, fogásokkal, kisebb tárgyak megvarrásával foglalkoznak. Féléves terv szerint dolgoznak, mindig előre eldöntik, mivel szeretnének foglalkozni. Az együtt tanulás, varrás eredményeként a technikai színvonal erősödött, így a tagok 2018-ban egy közös munkával beneveztek az Országos Foltvarró Fesztivál Játék című pályázatára. Díjat ugyan nem nyertek, de elmondásuk szerint a közös munka még jobban összekovácsolta a csapatot, és a remek eredményt a mostani kiállításon meg is csodálhatjuk.


 

A kiállító tagok névsora:
Barcza Eta, Bokorné Zita, Bólya Éva, Budai Rózsa, Budai Éva, Czudor Istvánné Marika, Dörnyei Gáborné Zsizsi, Fábiánné Szeri Zsóka, Fekete Gabi, Gulyás Józsefné Eta, Galambos Tamásné Kati, Kónya Edit, Kuti Éva, Mándrik Nóra, Mátyásné Frimmel Marianna, Nagy Jánosné Marika, Antal Ferencné Olgi, Oszlányi Kornélné Ági, Pintér Edina, Seres Györgyi, Sólyom Melinda, Tőzsér Otti, Zalai Alice, Zsák Katalin. A csoport vezetője: Kacsuk Évi.

Kapcsolódó Cikkek

  • Légy szíves! Légy színes!

    Légy szíves! Légy színes!

    Nem mindennapi kiállítás nyílt a Zsókavár Galériában, ahol a kerületben található Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának MásKépp Műhelyében alkotók műveit tekinthetik meg.

  • Hendrix-műsor Tátraival

    Hendrix-műsor Tátraival

    A hejőcsabai Gárdonyi Parkban, varázslatos környezetében, június 28-án lehet majd egy különleges zenei csemegét nézni-hallgatni.

  • GasztroSopron Bortúra

    GasztroSopron Bortúra

    GasztroSopron Bortúra címen várnak mindenkit egy egész várost behálózó bortúrára, ahol 11 helyszínen 11 soproni és 11 nem soproni borásszal találkozhatnak a résztvevők június 15-én 14 és 22 óra között.