2019. június 26., szerda
János, Pál

Extra

Robert Redford háttérbe vonul

Robert Redford háttérbe vonul az általa alapított Sundance Filmfesztiválon, amelyet az elmúlt 34 évben mindig ő nyitott meg sajtótájékoztatójával.

“Úgy gondolom elérkeztünk egy olyan ponthoz, amikor elvonulhatok egy másik helyre” – hangoztatta rövid megnyitójában csütörötkön.


“Az elmúlt években hiányzott nekem az, hogy elegendő időt tölthessek a filmekkel és a filmkészítőkkel.” Erre nem igazán jutott idő a sok-sok felvezetés mellett, amelyre felkérték. 34 évig csináltam – magyarázta döntését Redford, majd még az előtt távozott a pódiumról, hogy az újságírók kérdéseket intéztek a fesztiválszervezőkhöz.

John Cooper fesztiváligazgató és Kim Yutani, az új programigazgató elmondta, hogy a független filmek fesztiválja a mostani viszályokkal terhelt időkben jóval időszerűbb, mint valaha.


A programban 117 játékfilm szerepel, amelyek közül 105-nek a világpremierjét Park Cityben tartják.

Hangsúlyozták, hogy az idei programban visszatérnek a Sundance életre hívásának alapgondolatához. “A fesztivál középpontjában az alkotók támogatása áll. A fesztivál a világ minden részéből érkezett független művészek otthona, azzal a céllal, hogy kollektív alkotóközösséget hozzanak létre” – mondta Keri Putman vezérigazgató.

Kim Yutani felhívta a figyelmet a résztvevők sokszínűségére: a filmek 39 százalékát nők rendezték, a rendezők 35 százaléka színes. A fesztiválon vetített alkotások közül 24 fejlesztését támogatta a Sundance Intézet finanszírozással vagy egyéb módon.

A fesztivál nyitó filmje a Bart Freundlich rendezte After The Wedding című film volt, amely a 2006-ban készült, Oscar-díjra jelölt azonos című (Esküvő után) dán film amerikai feldolgozása Julianne Moore-ral, Michelle Williamsszel, Billy Cruduppal és Abby Quinn-nel a főszerepekben.

A dokumentumfilmek sorát Alex Gibneynek a The Inventor: Out For Blood in Silicon Valley című alkotása nyitotta meg, amely a ma már nem létező Theranos amerikai egészségtechnológiai cég alapítójáról, Elizabeth Holmesról szó.

“Remélem, hogy a közönséget bevisszük a kapitalizmus pszichológiájának, a csalás pszichológiájának a mélyére” – mondta Gibney filmje bemutatója előtt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nanushka a francia divatfővárost is beveszi

    Nanushka a francia divatfővárost is beveszi

    A ma­gyar di­vat­márka több si­ke­res New York-i be­mu­tató után pén­te­ken a pá­ri­zsi di­vat­hé­ten pre­zen­tálta a 2020-as ta­vasz-nyári kol­lek­ci­ó­ját.

  • Így néznek ki ma a Backstreet Boys tagjai

    Így néznek ki ma a Backstreet Boys tagjai

    Tegnap adott koncertet Budapesten a Backstreet Boys, a fiúzenekar, akik a 90-es években meghódították a világot, azzal együtt pedig milliók szívét. Nem volt olyan tini, akinek ne lett volna tele a szobája a csapat poszterivel, aki ne lassúzott volna a dalaikra a szórakozóhelyeken.

  • Becsajozott Shawn Mendes?

    Becsajozott Shawn Mendes?

    Nemrég jelent meg Shawn Mendes és Camila Cabello közös dala, a Senorita, a rajongók pedig rögtön gyanakodni kezdtek, hogy talán nemcsak munka, hanem szerelem is van a dologban.