EUR: 334,70 Ft
CHF: 306,00 Ft
2019. november 16., szombat
Ödön

Egyéb Kecskemét

Sebes megrázó története

Igazi túlélő kutyust ismertünk meg az Argos Kutyaiskolában. Sebes szilveszter táján szökött el gazdájától. Újév napján Lakitelek mellett, a 44-es főúton találtak rá az állatvédők, borzalmas állapotban.

Két keréken, de boldogan gurult felénk Sebes, az Argos Állatvédelmi Egyesület egyik mentett kutyusa, amikor megérkeztünk a helyszínre. Koponyáján hegek látszottak, hátsó lábai lebénultak. Mozgását egy járókocsi segítette, amelyet kezdettől fogva ügyesen használ. Az eszközt az egyesület közösségi oldalának egyik lelkes követőjétől, Lendvai Barbarától kapta. A kutyára január 1-jén talált rá az egyesület egyik tagja, Orbán Gyöngyi Lakitelek mellett, a 44-es főúton.


– Azt tudtuk, hogy elütötték. A kutya testtartásából lehetett sejteni, hogy mi a gond. Később a röntgen igazolta, hogy eltört a gerince. A gerincveleje is megsérült – idézte fel Sebes megtalálásának történetét Szabó Attila, az Argos Állatvédelmi Egyesület elnöke. Az állatvédők nem mondtak le a kutyusról. Amíg akár egy százalék esély van arra, hogy egy ilyen komolyan megsérült kutya fájdalom nélkül teljes életet éljen, mindent megtesznek érte. Orvoshoz viszik, és a támogatók segítségével megmentik az életét – szögezte le az elnök. Fájdalmak pedig már szemmel láthatóan nem kínozzák Sebest. Életvidám, izgága – a nevét is azért kapta az élete megmentésében nagy szerepet játszó állatorvostól, dr. Pesír Zoltántól, hogy mielőbb ,,sebesen” rohangáljon az udvaron. Ez mára megvalósult.

– Ahogy jelezték, hogy egy elütött kutyus van az árokban, 10 perc sem telt el, és ott voltam – mesélte Orbán Gyöngyi, aki jelenleg a kutyus „anyukája”. Ő gondozza, ő foglalkozik vele a legtöbbet. Hosszú távon azonban nagyon szeretnének szerető családot találni Sebesnek. Egy olyan családot, ahol megbecsülik. Ahol biztosítják neki a szeretetet, a kellő mozgásteret és figyelmet. Az életet, amit megérdemel.


Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.