2019. november 17., vasárnap
Gergő, Hortenzia

Egyéb Sopron

Sportos soproniak

Idén is az ausztriai Semmering-hegy, azon belül Stuhleck az egyik célpontjuk a téli sportok soproni szerelmeseinek. A síközpont viszonylag közel található, és profik, illetve kezdők számára egyaránt rendelkezésre állnak pályák. Évente mintegy 330 ezer látogatót regisztrálnak a Stuhlecken, a vendégek 10-15 százaléka magyar. Sopronból évről évre több csoport is indul a Semmeringre a szezonban, illetve sítáborokat szerveznek kisebbeknek és nagyobbaknak. A sífelvonókat üzemeltető cégtől megtudtuk, hogy bár az utóbbi hetekben számos ausztriai régióban óriási mennyiségű hó hullott, a Stuhlecken az enyhe téltől sem kell tartani, hiszen szükség esetén hóágyúkat vetnek be.

Fotó: Stuhleck Presse

Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.