2019. január 22., kedd
Artúr, Vince

Belföld

Szegedi Fidesz: Szocialisták miatt csúsznak a beruházások

A Fidesz szegedi szervezetének alelnöke szerint rendszeressé vált a beruházások csúszása a Tisza-parti városban.

Tápai Péter az Újszegedi ligetben tartott sajtótájékoztatóján pénteken emlékeztetett arra, hogy nem készült el határidőre a Tisza Lajos körút rekonstrukciója, korábban pedig jelentős csúszás volt a villamosvonalak felújítása során is.


Az Újszegedi liget csaknem egymilliárd forintból megvalósuló felújításának az eredeti határidő szerint októberre kellett volna befejeződnie, de a munkák még jelenleg, a téli fagyban is tartanak – tette hozzá.

A politikus szerint a beruházások csúszása nem feltétlenül a kivitelezők hibája. Az egyik okot a szakmaiatlanul és rossz időben kiírt közbeszerzésekben kell keresni – mondta.


Szeged szocialista városvezetése alkalmatlan feladata ellátására, ettől szenvednek a városban élők és a helyi vállalkozások is – közölte az alelnök, aki kifogásolta azt is, hogy az önkormányzat gazdaságfejlesztés helyett látványberuházásokra fordítja a rendelkezésre álló forrásokat.

Az Újszegedi liget rekonstrukciója tavaly februárban kezdődött el 989,57 millió forintos uniós támogatással. A beruházás célja a zöldfelületek megújítása, emellett futópályát, edzőpontokat, gyaloglópályát, kültéri fitneszparkot építenek, és korszerűsítik a már meglévő sportpályákat. Teljesen felújítják a Szegedi Szabadtéri Játékok kisebbik játszóhelyét, az Újszegedi Szabadtéri Színpadot. Korszerűsítik a közvilágítást, új térbútorokat helyeznek ki, rendbe rakják a járdákat, parkolókat és kétsávos kétirányú kerékpárutat alakítanak ki a fősétányon.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek