EUR: 323,43 Ft
CHF: 290,62 Ft
2019. június 27., csütörtök
László

Egyéb Eger

Szövetségben a fogyatékkal élőkkel

Tavaly év végére  2011-hez képest 18-ról 40 százalékra emelkedett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája – közölte Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott  Budapesten.

Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal – mondta Nyitra Zsolt, kiemelve: a kormány stratégiai fontosságúnak tartja a fogyatékossággal élők társadalmi csoportját. A fogyatékos emberek a társadalom egyenrangú, egyenértékű tagjai – szögezte le a miniszterelnöki megbízott. Hozzátette: azért kell segíteni őket a mindennapokban, hogy a lehető legnagyobb önállóságban élhessék életüket. Hangsúlyozta, hogy mindennek alapja a párbeszéd. Nyitrai Zsolt példaként említette, hogy a legutóbbi nemzeti konzultációt a vakok és gyengénlátók szövetségének kezdeményezésére pontírásos formában is ki lehetett tölteni. Azt is elmondta, hogy 2010-hez képest 2019-re megduplázódott az országos fogyatékosügyi szervezetek költségvetési támogatása.


Nyitrai Zsolt fontosnak nevezte az otthonápolás ügyét, amivel kapcsolatban szintén széles körű szakmai egyeztetést folytattak. A parlament által elfogadott javaslat nyomán január elsejével emelkedett az ápolási díj, és bevezették a gyermekek otthonápolási díját is. A miniszterelnöki megbízott felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, hogy egyetlen ellenzéki képviselő sem támogatta az erről szóló javaslatot. Nyitrai Zsolt szerint ezzel az ellenzék bebizonyította, hogy nagy kérdésekben a magyarok nem számíthatnak rájuk. A kormány folyamatosan konzultál a 13 nagy fogyatékosügyi szervezettel. A politikus azt mondta, hogy egyedül a Fidesz–KDNP az, amely 2010 óta behívja soraiba a fogyatékossággal élőket.Tapolczai Gergelya magyar Országgyűlésben, Kósa Ádám az Európai Parlamentben áll ki a fogyatékossággal élők ügyeiért is – tette hozzá.

2010-hez képest 2019-re megduplázódott az országos fogyatékosügyi szervezetek költségvetési támogatása
Fotó: Profimedia

Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke is hangsúlyozta, hogy a kormány a tervezéstől kezdve bevonja a fogyatékosügyi szervezeteket az őket érintő kérdésekbe. Reményét fejezte ki, hogy tavaly decemberben először és utoljára hagyta cserben az ellenzék a fogyatékossággal élőket. Mint kiemelte: a fogyatékügy nem jobb- vagy baloldali kérdés. Megjegyezte: a szocialista kormányok idején, elnökként azért kellett harcolnia, hogy ne feleződjön meg költségvetési támogatásuk. Míg most 2010-hez képest megduplázódott a fogyatékosügyi szervezetek költségvetési támogatása.


Kósa Ádám kiemelte, hogy a mostani kormány folyamatosan egyeztet az érdekvédelmi szervezetek képviselőivel, a párbeszéd jó irányba halad. Ennek nyomán például minden évben november 9-én megtartják a jelnyelv napját, és számos más, a fogyatékossággal élőket érintő fejlesztés indult. Példaként említette a weboldalak akadálymentesítését, továbbá azt a telefonos alkalmazást, amely a látássérülteket segíti a közlekedésében és vásárlásban. Azt is elmondta, hogy egy európai uniós fejlesztés keretében a magyar kormány az érdekképviseletek kezébe adta az infokommunikációs projektek kezelését.

Kapcsolódó Cikkek