2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Extra

Tahi Tóth özvegye: Laci még mindig velem van

Kárászy Szilvia zongoraművész a mai napig nem tudta összepakolni tavaly elhunyt férje, Tahi Tóth László személyes tárgyait. Szilvia először novemberben, a születésnapján szerette volna örökre hátrahagyni és mélyen a szívébe zárni a múltat, de úgy érezi, férje még mindig vele van. 

Tahi-Tóth László és felesége Kárászy Szilvia zongoraművész Fotó: dpf

Tahi Tóth László tavaly február közepén hunyt el, felesége, Szilvia az utolsó pillanatig otthonukban ápolta, a színész szinte felesége szerető kezét fogva léphetett át a másvilágra, óriási űrt hagyva maga után. Szilvia egy ideig mindent megtett, hogy enyhítse fájdalmát, spirituális úton vett részt, családja és barátai körében is rengeteg időt töltött, az ünnepek alatt sem volt egyedül. – Hálás voltam, hogy senki sem hagyott magamra. Manapság azonban már nem zavar az egyedüllét. Eljött a pillanat, mikor a lelkemben, mélyen legbelül is már készen álltam arra, hogy leüljek, és a szó szoros értelmében csak magam legyek, Laci nélkül, és tudatosítottam minden szinten, hogy elment – avatott be Szilvia a legbensőbb érzéseibe. Úgy érezte, gyásza feldolgozásának következő állomása az lehet, hogy kicsit átrendezi és elpakolja szerelme személyes tárgyait, hogy teret tudjon adni magának az új élet folytatásához. – Először a születésnapomig adtam magamnak időt, november közepéig, azt gondoltam, akkor majd el tudok kezdeni egy új fejezetet. Végül, bevallom, nem ment. A mai napig nem bírtam összeszedni és eltenni Laci holmijait. Ő mindig nagyon ragaszkodott a tárgyakhoz, most, hogy már nincs velem, azon kaptam magam, hogy én is. Még a kis teáscsészéket sem akarom lecserélni a konyhában, mert közös emlék fűz hozzá – mosolygott Szilvia, aki olykor Lászlóval álmodik.


– Ritkán, de szoktam Lacival álmodni, ilyenkor kirándulunk, értékes időt töltünk együtt, csakúgy, mint amikor még velem volt. Felébredni picit fájó ezekből a szívet melengető élményekből, de tudom, hogy velem van. Olykor, ha elmegyek valahova, majd este hazaérek, olyan érzés fog el, mintha csak dolgozni ment volna, korábban is az eltérő munkabeosztás miatt volt, hogy váltottuk egymást itthon.

Szilvia azt mondja, olykor úgy küzdi le férje hiányát, hogy egyszerűen hangosan beszél hozzá, válasz ugyan sosem érkezik, de érzi a jelenlétét. – Úgy csinálok, mintha csak nem láthatnám, és tudom, hogy láthatatlanul itt van, velem, bennem, a lelkem mélyén. Minket olyan őszinte és mély szeretet kötött össze, hogy amikor csak rágondolok is, tudom, hogy mit válaszolna, mit mondana, mit tanácsolna. Szóval velem van, annak ellenére, hogy egy nepáli kolostorban már spirituálisan elengedtem – mosolygott a zongoraművész, aki elárulta, fájdalmát fel fogja használni új művek komponálásában is. – A gyász és a fájdalom miatti törés megakadályozott a munkámban, pihentettem a lelkem, nem vállaltam túl sokat. Azt hiszem azonban, hogy a tavasz rügybe borít majd engem is, és ismét tudok alkotni.


Fotó: Zih Zsolt

Kapcsolódó Cikkek