EUR: 323,93 Ft
CHF: 289,90 Ft
2019. június 19., szerda
Gyárfás

Egyéb XVII.kerület

Tarolnak a kannibálok

Az Animal Cannibals tízévente összetrombitálja a magyar rap előadók krémjét. A rákosmenti Ricsipí és a zuglói Qka MC tavaly év végén is így tett, a Tarolnak az emszík pedig az év egyik rapslágere lehet.

Egy poénra mindig kaphatóak (fotó: Animal Cannibals)

1998-ban a Mindenki, 2008-ban az Északon, délen, 2018-ban pedig a Tarolnak az emszík lett az Animal Cannibals hiphophimnusza, amelyben ezúttal is teret engedtek a tehetséges szövegelőknek, hogy egy tízperces számban mutassák meg, mit tudnak. A dalban összesen negyvenhárman rappelnek.


− Tízévente szükségesnek tartjuk, hogy megmutassuk mindenkinek, hogy mit jelent a magyar rapzene az adott évben − nyilatkozták a kannibálok. − Természetesen ez egy szubjektív lista, amely az Animal Cannibals ízlését tükrözi. Azért, hogy ne legyen sértődés amiatt, hogy valakit kifelejtünk, egy hónapon keresztül lehetett jelentkezni a dalba. Persze szinte biztosak vagyunk abban, hogy a videó alatti kommentekben hosszan fogják sorolni azokat, akik szintén szerepelhettek volna a klipben. Mi nagyon nyitottak vagyunk, de nem akartunk félórás dalt csinálni. Így is csak az igazán jó fej tévék és rádiók fogják leadni a 10 perces alkotást.

Ricsipí kezdi a szövegelést a dalban

Kapcsolódó Cikkek