2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Extra

Taroltak a magyarok az Exatlonban

Tarolt a magyar csapat a TV2 Exatlon Hungary első nemzetközi összecsapásán. A Kihívók és a Bajnokok együtt álltak ki Románia csapata ellen, akiket szoros küzdelemben végül 10-8-ra legyőztek. 

Fotó: TV2

A keddi verseny ígéretesen indult, hiszen Bán Norbi után Gelencsér Timi és Dombi Rudolf is legyőzte román ellenfeleit. A magabiztos kezdés után azonban izgalmas percek következtek, hiszen Románia kiegyenlített, majd átvette a vezetést 4-3-ra. A magyarok szinte fej fej mellett haladtak versenytársaikkal, az ügyességi feladatnál azonban a másik csapat tagjai gyorsabbak voltak.


Fotó: TV2

A hátrányt szerencsére hamar behoztuk, hála Szabó-Thomka Hannának és Gelencsér Timinek, egyenlítettünk, sőt Görgey Petra futama után át is vettük a vezetést. A második kör végén ismét egyenlő, 8-8 volt az állás.

Fotó: TV2

Ezután a két csapatnak egy fiú- és egy lányversenyzőt kellett megneveznie a végső összecsapáshoz. A magyarok a Kihívók közül Bán Norbit és Salander Dorinát küldték harcba. Norbi és a román csapat egyik legjobbja szorosan egymás mellett vette az akadályokat. Az ügyességi résznél is egyszerre lökték le sorra a bábukat, még a legutolsót is. Feszült pillanatok jöttek ezután, hiszen videóbíró segítségével tudták csak megállapítani, melyik ország kapja a pontot. A felvételen azonban egyértelműen látszódott, hogy Norbi bábuja előbb ledőlt, ezzel a vezetést is átvettük. Dorina pedig csont nélkül megszerezte az utolsó pontot is, így 10-8-ra a magyar–román nemzetközi összecsapás győztesei lettünk. Palik László ujjongott, Magyarország pedig hangosan énekelt a brutális küzdelem után. Jövő héten jön a visszavágó, a két ország exatlonosai újra összecsapnak egymással.


Fotó: TV2

 

Kapcsolódó Cikkek