EUR: 323,90 Ft
CHF: 292,33 Ft
2019. június 25., kedd
Vilmos

Egyéb Zalaegerszeg

Tavaszi programkavalkád

A jól megszokott kikapcsolódási lehetőségek – koncertek, előadások, bérletsorozatok – mellett sok újdonság várja az érdeklődőket idén Zalaegerszegen. Januárban folytatódik a négy éve sikeres Hangfoglaló koncertsorozat, emellett Rékasi Károllyal is találkozhatnak az érdeklődők. Februárban az ínyenceknek kedveznek egy izgalmas gasztrotalkshow-sorozat keretében, amelyre híres séfeket, bloggereket és a konyhaművészetben jártas szakembereket szeretnének meghívni. A sorozat tavasszal és ősszel is várja majd a kulináris élvezeteket kedvelőket. Az egyre több nézőt vonzó Art mozi már készül a Valentin-napra, ahol Glamúr Lokál elnevezéssel interaktív ismerkedési estet tartanak. Landorhegyen a Lakat partival invitálják a társkeresőket, míg az Apáczai ÁMK-ban Gyógynövényklubbal indult az év, majd a Madárvárta játszóház várta a családokat, gyerekeket, és újdonság lesz az asztrológiai és számmisztikai előadás. A pótszilveszteri buli után folytatni kívánják a retró partikat, majd idén is csatlakoznak a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű országos programsorozathoz, amely február 15–17-én lesz, ahol idén a hangszereké lesz a főszerep. A hangversenyteremben szintén folytatódik az orgonabérlet-sorozat, valamint a Jazz Szerda. Az Egerszegi Páholy következő vendége Liptai Claudia és Pataki Ádám lesz. Márciusban Németh János keramikusművész jubileumi tárlata várja az érdeklődőket. A Kézművesek Házában Hagyományok tára elnevezéssel indítanak műhelyfoglalkozásokat, míg a Családi Intézet következő rendezvénye a január 19-ei Esküvő Kiállítás lesz.

Mindemellett a tervek szerint több közintézményt, illetve azok környezetét is felújítják, köztük a VMK előtti teret, a hangversenytermet, az Art mozit, valamint a Kézművesek Házát.


Az intézmények vezetői ismét színes kínálattal rukkoltak elő Fotó? ZTV

Kapcsolódó Cikkek