2019. október 20., vasárnap
Vendel

Külföld

Titokzatos rádiókitöréseket észleltek a mélyűrből

Egy távoli galaxisból érkező titokzatos rádiókitöréseket észleltek csillagászok egy kanadai teleszkóp segítségével, ám a rádióhullámok pontos természetét és eredetét egyelőre nem sikerült meghatározni – írja a BBC hírportálja.

Az észlelt 13, úgynevezett gyors rádiókitörés (Fast Radio Burst, FRB) között egy nagyon szokatlan, ismétlődő jelet is azonosítottak a kutatók, akik szerint utóbbi ugyanabból, a Földtől nagyjából 1,5 milliárd fényévnyire lévő forrásból származik.


A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint ilyen jelenséget mostanáig mindössze egyetlen egyszer, egy másik teleszkóppal észleltek.

“Tudva, hogy létezik még egy ilyen, arra enged következtetni, hogy több is lehet odakint” – mondta Ingrid Stairs, a vancouveri Brit Columbia-i Egyetem asztrofizikusa. Hozzátette: “ha, még több ilyen ismétlődő jel és forrás áll rendelkezésünkre a tanulmányozásukhoz, akkor képesek lehetünk megoldani a kozmikus kirakóst azzal kapcsolatban, hogy honnan származnak ezek a jelek, és mi okozza őket”.


A nyugat-kanadai Brit Columbia tartománybeli Okanagan-völgyben található CHIME obszervatórium négy darab, 100 méter hosszú antennája az egész északi égboltot átfésüli naponta.

A mindössze tavaly beüzemelt teleszkóp azonnal észlelte a 13 gyors rádiókitörést, köztük az ismétlődőt is.

A csillagászok kicsivel több mint tíz éve ismerik a rövid vagy gyors rádiókitöréseket. Ezek nagy energiájú asztrofizikai jelenségek, amelyek felvillanó rádiópulzálások formájában láthatóak. Egy szempillantásnál is jóval rövidebben és látszólag rendszertelenül villannak fel az égbolton.

Forrásukról számos elmélet született: a villanások egy nagyon erős mágneses mezővel rendelkező, gyorsan forgó neutroncsillagból, két neutroncsillag összeolvadásából vagy nagy tömegű fekete lyukaktól származhatnak. Rövidségük miatt nagyon nehéz meghatározni pontos eredetüket.

Mostanáig a kutatók nagyjából 60 gyors rádiókitörést, köztük két ismétlődőt észleltek, de úgy vélik, hogy napjában akár több ezer is lehet az égen.

Kapcsolódó Cikkek

  • Százezrek tüntettek Rómában a bevándorláspárti, új olasz kormány ellen 

    Százezrek tüntettek Rómában a bevándorláspárti, új olasz kormány ellen 

    Ahogy a magyarországi békemenetre, úgy a Matteo Salvini által meghirdetett Olasz büszkeség napjára is az ország minden szegletéből tízezrek érkeztek az olasz fővárosba, hogy a Giuseppe Conte vezette baloldali olasz kormány, illetve annak migránsbarát intézkedései ellen tüntessenek – számol be a Magyar Nemzet.

  • Új alapokra helyeződhet Magyarország és az IMF kapcsolata

    Új alapokra helyeződhet Magyarország és az IMF kapcsolata

    Új alapokra helyeződhet Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapcsolata a magyar gazdaság fejlődésének köszönhetően – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Washingtonban, miután találkozott Krisztalina Georgievával, az IMF új vezérigazgatójával.

  • Megtörtént az első női űrséta!

    Megtörtént az első női űrséta!

    Először hajtott végre űrsétát kizárólag női űrhajóscsapat pénteken. Jessica Meir és Christina Koch, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két amerikai űrhajósa a csaknem hét órásra nyúlt pénteki űrsétán az állomás akkumulátorait cserélte ki.