EUR: 317,73 Ft
CHF: 279,90 Ft
2019. február 16., szombat
Julianna, Lilla

Belföld

Tuzson: A kormány az elintézendő ügyek számának csökkentésére törekszik

A kormány olyan döntéseket szeretne hozni, amelyekkel csökkenteni lehet az állampolgárok elintézendő ügyeinek számát, párhuzamosan az ügyintézés színvonalának emelésével – erről a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára beszélt hétfőn a törökbálinti kormányablak átadásán.

Tuzson Bence azt mondta, arra törekednek, hogy az állampolgároknak minél kevesebbszer kelljen ügyet intézniük; erre ne legyen szükség vagy online is legyen mód.


Az államtitkár kitért arra is, a kormány célja a következő húsz, harminc évben, hogy Magyarország Európa egyik legélhetőbb országa legyen. Mint mondta, ezt szolgálják a családtámogatások, a gazdaság és a kultúra megerősítése. A közigazgatás, az igazgatás és az állam szolgáltatásaival is ezeket az alapvető célokat kell elősegíteni – tette hozzá.

Úgy fogalmazott, az országot nem migrációval, hanem saját erőforrásaival kell erősebbé tenné, megújítani, így kell megőrizni az évezredes kultúrát és hagyományt.


Tuzson Bence beszámolt arról is, hogy tavaly 13,5 millió ügyfél kereste fel a kormányablakokat, az átlagos ügyintézési idő 8 perc, a várakozási idő átlagosan 15 perc volt. Így elmondható, hogy kevesebb mint fél óra alatt lehetett egy ügyet intézni – emelte ki.

A következő időszak főbb irányairól szólva elmondta, erősíteni kell a falvak és a kistelepülések megtartó erejét, az életminőség szempontjából a falvak semmiben sem különbözhetnek a városoktól. Ezért indították el a mobil ügyfélszolgálatot, az úgynevezett kormányablakbuszt, amelyből már 11 segíti országszerte az emberek ügyintézését, jó tapasztalatokkal.

Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja arról beszélt, hogy mára elsődleges lett az ügyfelek segítése a közigazgatási ügyek intézésében.

Jelezte, hogy a Pest megyei kormányablakokban a gyerekkel érkezők elsőbbséget élveznek az ügyintézésnél.

Elek Sándor (Fidesz-KDNP), a település polgármestere azt mondta, a helyi lakosok túlnyomó többsége támogatta, hogy Törökbálinton kormányablak nyíljon. Jelezte, már 2008-ban felmerült a település vezetésében egy okmányiroda megnyitásának gondolata, azonban ennek létrehozásához végül az akkori kormányzattól nem kaptak engedélyt.

A polgármester szerint Törökbálint intézményrendszere kiemelkedő a régióban; ebben a ciklusban hat intézmény energetikai korszerűsítése történt meg, és tavaly adták át a polgármesteri hivatal új épületét, amelyben most a kormányablak is helyet kapott.

Aradszki András (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a kormány 2010-től korszerű közigazgatást teremtett, amelyben “nem az ügy áll előtérben, hanem a polgár”.

Gyors, hatékony és polgárbarát ügyintézés helyszíne lett napjainkra a kormányablakok rendszere – közölte, hozzátéve, hogy a most megnyitott törökbálinti kormányablak nagyban segíti a környező településeken – Sóskút, Pusztazámor – élőket is.

Kapcsolódó Cikkek

  • A McDonald’s Scheer Sándor vállalkozóra ruházza magyarországi érdekeltségét

    A McDonald’s Scheer Sándor vállalkozóra ruházza magyarországi érdekeltségét

    Üzletrész-adásvételi szerződést írt alá Scheer Sándor vállalkozóval a McDonald’s Corporation, a megállapodás értelmében a McDonald’s a magyarországi vállalatban meglévő tulajdoni érdekeltségét teljes körűen Scheer Sándorra ruházza át, aki Developmental Licensee (franchise) partnerként fejleszti és üzemelteti a piacon működő McDonald’s éttermeket – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

  • Országgyűlés Hivatala: Legitim a szavazógépek működése

    Országgyűlés Hivatala: Legitim a szavazógépek működése

    Az Országgyűlés Hivatalának álláspontja nem változott, továbbra is szabályosnak tartják a szavazógépek kártya nélküli működését – közölte a hivatal az MTI-vel, miután Demokratikus Koalíció (DK) pénteken sajtótájékoztatón arra kérte Kövér László házelnököt, adjon engedélyt az ellenzéki pártoknak a parlament elektronikus szavazógépeinek és az azokat működtető rendszernek az átvizsgáltatására.