EUR: 323,95 Ft
CHF: 292,31 Ft
2019. június 25., kedd
Vilmos

Belföld

Újabb Sneider-hangfelvétel! Durvul a botrány

Mint arról már beszámoltunk, a Jobbik mostani elnöke, Sneider Tamás a rendszerváltás idején szkinhedtársaival agyba-főbe vert egy mozgássérült roma férfit, amiért felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Most pedig a Hír TV birtokába jutott hangfelvételen jelentette ki: „Jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök”. A Jobbik elnöke arról beszélt társainak a fél évvel ezelőtti elnökké választása után, hogy ő a párt erős embere, aki meg tudja védeni az országot.


„Ugyanis valóban, már az elején elmondtam, én tudok egy kicsit a nép embere lenni, a nép gyermeke, eszünk egy kis bográcsot, bográcsolunk, így, úgy, amúgy, másrészt pedig én tudok lenni az úgynevezett erős ember kategóriája. Aki meg tudja védeni az országot, az embereket, satöbbi. Jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök ugye, sorolhatnám…” – idézi a portál a hangfelvételen hallható Sneider szavait.

Közönsége jól hallhatóan nagyot derült mondandóján.


„A szkinhed kultúra, vagy szubkultúra a nemzeti radikalizmusnak egy előfutára volt. És ez tény és való.” – Ezt még 2014-ben nyilatkozta Senider a Hír TV-ben. A Jobbik jelenlegi elnöke azt is elismerte, hogy egy komoly vezető volt. „Nem tagadom azt, hogy én a fiataloknak egy komoly vezetője vagyok” – fogalmazott.

Ebben az interjúban egyébként Sneider amiatt magyarázkodott, hogy 1991-ben, még szkinhedként megvert egy mozgássérült cigány embert. Sőt, ezzel magyarázta politikai pályájának elindulását is – írja a HírTV.hu.

A pártelnöknek persze nem ezek az egyetlen botrányai amik az elmúlt időszakban reflektorfénybe kerültek.

A múlt héten került nyilvánosságra az a felvétel, amelyen Sneider neje náci karlendítéssel köszöntötte a násznépet esküvőjükön.

Egy korábbi hangfelvételen pedig Sneider Tamás egy gárdistával kapcsolatban arról beszélt, jobb, ha valaki muszlim hitre tér át, mintha zsidó lenne.

Legutóbb pedig arról számoltunk be, hogy A náci Waffen-SS jelszavát tetováltatta magára a Jobbik elnökének rasszista erőszakkal megvádolt fia. Sneider Tamás gyermekének mellkasán ez a szöveg virít: Becsületem a hűség, azaz németül: Meine Ehre heißt Treue.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Lopott videóval kampányol Kálmán Olga

    Lopott videóval kampányol Kálmán Olga

    Engedély nélkül használta fel az ATV felvételét, és ezzel törvényt sértett Kálmán Olga, az ellenzéki roncsderbi egyik főpolgármester-jelöltje – írja az Origo.

  • Drónnal mentik a bajbajutottakat

    Drónnal mentik a bajbajutottakat

    Drónflottát állítottak “hadrendbe” a Balaton partján. Az egyelőre három “minihelikopterből” álló flotta két egysége: Alfa és Bravo a bajbajutottak felderítésében nyújthat segítséget, a harmadik Charlie egy magától felfújódó mentőegységet képes ledobni a vízben.

  • Szexuális erőszakért ítélték el a zenetanárt

    Szexuális erőszakért ítélték el a zenetanárt

    Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélték a paksi pedofil zenetanárt, aki táborozás közben éjjelente, a felügyeletére bízott kislányok mellé feküdt, csókolgatta és illetlen helyen simogatta őket.