2019. november 17., vasárnap
Gergő, Hortenzia

Egyéb Ózd

Utasrekord az Északerdő vasútjain

Átlépte a 300 ezret az Északerdő Zrt. erdei vasútjainak utaslétszáma 2018-ban. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) több mint 259 ezer utast regisztráltak, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) utazók száma pedig meghaladta a 41 ezret.

A LÁEV-nél évtizedek óta, míg a PÁEV-nél kilenc éve nem utazott ennyi ember egy év alatt – tájékoztatott Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója. A lillafüredi vasútnál csaknem 20 ezerrel nőtt az utasok száma 2017-hez képest, a legtöbben, több mint 50 ezren augusztusban vonatoztak a Bükkben, de a már hagyományos Mikulásvonat rendezvény is ismét sikeres volt. A pálházi vasútnál, ahol tavaly új  menetrend lépett életbe, pedig több mint 7500-zal nőtt az utasszám egy év alatt. Azóta a főszezonon kívül kevesebb, nyáron viszont több vonat közlekedett. A kisvasutak ismertségének érezhető növekedésével 2019-ben további utasszám-bővülést vár az Északerdő Zrt.


Fotó: ÉSZAKERDŐ
Egyre népszerűbb az erdei vonatozás

Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.