EUR: 317,77 Ft
CHF: 279,86 Ft
2019. február 19., kedd
Zsuzsanna

Egyéb XIV.kerület XVI.kerület

Vegasig jutott a magyar artista

Simet László 1978-ban debütált egy magyar műsorral az akkori Csehszlovákiába szervezett turnén, tehát ez már a 41. éve a szakmában. A szülei is kötéltáncosok, velük kezdett trióban dolgozni, azóta fellépett a londoni nyári olimpia záróünnepségén, és a Cirque du Soleil-jel is dolgozott. A magas dróton való mutatvány legfontosabb jellemzője, hogy veszélyes. Mint a kötélen motorozás, amit 1988-ban mutatott be először. 

Akart valaha mással foglalkozni?


Mióta az eszemet tudom, nem akartam mással foglalkozni, csak a cirkusszal, amely csodavilág egy gyerek számára. Én itt nőttem fel, a Fővárosi Nagycirkuszban, és míg mások diszkóba jártak és fociztak, én ide jöttem, és áhítattal hallgattam az idősebb művészek sztorijait. Mindig is artista akartam lenni, most meg már minek váltsak?

Létezik kötéltáncos alkat?


Igen, de én nem vagyok az. Negyven évvel ezelőtt átlagosnak, talán kicsit magasnak is számítottam, a legjobb drótosok pedig alacsony, fürge emberek. Én nem vagyok ez a típus a 176 centimmel, ennek ellenére megálltam a helyemet.

Fél?

Nem. Ez egy furcsa dolog: vannak a fenegyerekek, akik nem félnek semmitől, a szakmán belül is, de most az extrém sportolókra is gondolok, A bázisugrók vagy a wingsuitosok folyamatosan kísértik a sorsot, és kevesen élik meg közülük a tisztes öregkort. Amikor először fölmentem, féltem, de muszáj volt átmennem a dróton, már csak szakmai büszkeségből is. Egy nagyon egészséges tiszteletre van szükség a magasság iránt, nem lehet lezserkedni. Kell egy visszatartó erő, hogy akármennyire is biztosnak érzem magam, soha ne gondoljam azt, hogy biztos a lábam alatt a drót, mert ez könnyelműséghez vezet.

Néhány éve készült film Philippe Petit-ről Kötéltánc címmel. Látta?

Nem, mert mindent tudok az emberről. Ismerem a sztoriját, hatalmas egyéniség, ő egy igazi fenegyerek. Arra specializálódott, hogy lehetetlen helyeken menjen át a drótkötélen, ez esetben illegálisan.

Gondolkozik azon, hogy mennyi ideje van még hátra a szakmában?

Ötvenkilenc éves vagyok, lassan abba kell hagyni. Ha kívülről nem is látszik, belül érzem, hogy egyre nagyobb erőfeszítést igényel, egyre több energiámat emészti fel, és annak ellenére növekszik a sérülékenység, hogy vigyázok a fizikumomra. Mindennap edzőterembe járok, próbálok „normálisan” élni, de érzem, hogy közeleg az idő.

Hogyan érzi magát ettől?

Nem túl jól, hiszen ez az életem, ebből élek, minden erről szól. Annak ellenére, hogy mindig nagy terveim voltak, ebbe még nem gondoltam bele. Négy gyermekem van, a két idősebbet nem érdekli a cirkusz, a két kisebb pedig még fiatal ehhez. Intő jel volt, amikor a Cirque du Soleil műsorában már nem fiatalabbra, hanem idősebbre maszkíroztak, mert velem kapcsolatban már az a kunszt, hogy ennyire öreg, és mégis jó.

Kapcsolódó Cikkek