EUR: 323,45 Ft
CHF: 290,71 Ft
2019. június 27., csütörtök
László

Egyéb Kecskemét

Végső búcsút vettek Kovács Gyulától

A Katona József Színház aulájában búcsúztatták el Kovács Gyula színművészt, aki január 13-án hunyt el, egy nappal utolsó bemutatója után. Kollégái, közönsége, családja és barátai vettek részt a szertartáson, amelyen Görbe László piarista atya mondott gyászmisét. A társulat nevében Sirkó László búcsúzott az elhunyttól, felidézve hozzá fűződő emlékeit, pályafutásának főbb állomásait.

Kovács Gyula 1949-ben született Budapesten. 1971–1975 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1975–1977 között a Thália Színház, 1977–1981 között a József Attila Színház, 1981–1983 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, 1983–1996 között a kecskeméti Katona  József Színház tagja volt. 1996–2007 között szabadúszó volt.


Kovács Gyula színművész búcsúztatása a színházban

2007-től ismét a kecskeméti Katona József Színház színművészeként láthatta a közönség. Munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki 2015-ben. Otthonában, január 13-án, szombaton hunyt el. Előtte pénteken premier előadása volt. A Baal című darabban a zongorista szerepében láthatták utoljára a nézők.

Kapcsolódó Cikkek