2019. május 20., hétfő
Bernát, Felícia

Belföld

Visszahívásos csalást leplezett le a Telenor

Visszahívásos csalássorozatott leplezett le a Telenor, az elkövetők nem tudtak nagy kárt okozni – közölte a távközlési szolgáltató kedden az MTI-vel.

A gyors hálózati beavatkozáson túl az előfizetők tudatosságának is köszönhető, hogy csak néhány százaléknyi próbálkozás járt sikerrel, ráadásul többnyire azok is csak rövid ideig tartottak – írta a Telenor Magyarország. A 31 országra kiterjedő csalássorozat telefonszámainak visszahívhatóságát letiltották.


A közlemény szerint az úgynevezett Wangiri-típusú csaláshullám során az elkövetők távoli országokból indítottak véletlenszerű, szolgáltatóktól független hívásokat. Bevételük akkor keletkezett, ha a visszahívás nemzetközi hálózatot igényelt, a pénzt ugyanis az emelt díjas hívások után gyűjthették be. Egyes esetekben a bevételüket azzal próbálták növelni, hogy automata fogadással vagy a vonal megszakadását jelző hang bejátszásával nyújtották meg a hívást.

A Telenor azt javasolja az előfozetőknek, hogy ismeretlen külföldi számot ne hívjanak vissza, szükség esetén inkább szöveges üzenetet küldjenek a hívónak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Európa jövőt választ

    Európa jövőt választ

    Május 26-án rendezik Magyarországon az európai parlamenti választást, amelynek tétje, hogy bevándorlókontinens lesz-e Európa, vagy megőrzi keresztény gyökereit.

  • Továbbra is imád minket Hollywood

    Továbbra is imád minket Hollywood

    Magyarország népszerűsége a hollywoodi filmprodukciók tekintetében továbbra is töretlen –  derült ki a The Hollywood Reporter cikkéből.

  • Az erzsébetvárosi zengerájok titkai

    Az erzsébetvárosi zengerájok titkai

    Budapest belvárosában nem csak napjainkban, hanem már az 1860 – as években is pezsgő-nyüzsgő élet zajlott. A mai romkocsmák elődei, a zengerájok, dalcsarnokok és mulatók mellett egy-egy házban a borbélytól kezdve a házasságközvetítőn át,egészen a mészárszékig, minden megtalálható volt.