EUR: 324,62 Ft
CHF: 298,75 Ft
2019. augusztus 19., hétfő
Huba

Külföld

Zarándokvonat indul a csíksomlyói pápai misére

Zarándokvonatot indít Ferenc pápa június 1-jei csíksomlyói szentmiséjére a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours utazási iroda – közölték a szervezők csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Budai László, a Misszió Tours ügyvezető igazgatója elmondta: május 31-én három városból, Budapestről, Szombathelyről és Miskolcról indulnak vonatok, amelyeket Püspökladányban összekapcsolnak. A zarándokvonat innentől egy 17 kocsiból álló szerelvényként folytatja útját. A vonat másnap reggel ér Csíksomlyóra, ahol a zarándokok részt vesznek Ferenc pápa latin nyelvű szentmiséjén, majd délután visszaindulnak Magyarországra.


A pápai misére ezer zarándok utazhat így Magyarországról – tette hozzá.

Emellett a vasúttársaság és az utazási iroda idén is elindítja a Boldogasszony zarándokvonatot a pápalátogatást követő héten a pünkösdi csíksomlyói búcsúba.


Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elindul továbbá a Fekete Madonna zarándokvonat júniusban a lengyelországi czestochowai magyar pálosok által alapított kegyhelyre és szeptemberben a bosznia-hercegovinai Medjugorjéba is.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: az útvonalat igyekeztek a hagyományos zarándoklatokhoz, történelmi emlékhelyekhez igazítani.

Arról is beszélt, a MÁV idén először helyezi forgalomba különvonatain azokat a saját fejlesztésű és gyártású IC plusz kocsikat, amelyeket a kerekesszékesek és a babakocsival közlekedő családok is biztonsággal használhatnak, illetve kerékpárszállításra is alkalmasak.

Budai László ehhez hozzátette: idén a csíksomlyói búcsúba tartó vonaton vehetnek részt kerekesszékes zarándokok.

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a zarándokvonatok egyházi fővédnöke arról beszélt: ezek a zarándoklatok sajátos légkört teremtenek, a közös imával eltöltött vonatút jó alkalom, hogy a zarándokok közösségben készüljenek fel az eseményre, amelye utaznak.

Kitért arra is: a zarándoklatok mindenki számára nyitottak, és az elmúlt év tapasztalatai alapján sokan vesznek részt rajta olyanok, akik ugyan nem hívők, de őszintén keresik Istent, és szeretnék megtapasztalni a közös zarándoklatok élményét.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a Székelyföldre induló vonatok a vallási élményen túl a nemzeti összetartozás érzését is segítenek megélni.

Kitért arra: az államtitkárság a korábbi évekhez hasonlóan idén is biztosítja negyven gyermekvédelmi gondozásban nevelkedő gyermek részvételét a csíksomlyói búcsún, illetve a czestochowai zarándoklaton.

Az államtitkár megjegyezte: ezeknek a fiataloknak különösen nagy szükségük van a lelki élményekre, amelyek reményei szerint segítik majd őket túljutni nehéz élethelyzetükön.

A sajtótájékoztatón felolvasták Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a zarándoklatok világi fővédnöke köszöntőjét.

Azt írta: “a Fekete Madonna és a Boldogasszony zarándokvonat mintegy felkiáltójelként járja be a Kárpát-medencét és Közép-Európát, hirdetve egy olyan több ezer éves keresztény gondolatot, amelyet a 21. században ismét veszély fenyeget”.

A közép-európai emberek elsöprő többségének fontos az, hogy holnap és holnapután is azok maradhassanak, akiknek a Teremtőjük (.) alakította őket. A 21. században is szeretnének nők és férfiak maradni, szeretnének a nő és férfi szeretetközösségén alapuló családban élni, lengyelek, csehek, szlovákok, magyarok és románok maradni. A vallásosak szeretnék megőrizni és megvallani a hitüket, a nem vallásosak szeretnék megőrizni jogukat a vallásnélküliségre, és “mindannyian szeretnénk európaiak maradni egy olyan Európában, amelyre büszkék lehetünk” – fogalmazott levelében a házelnök.

Kapcsolódó Cikkek