2019. augusztus 20., kedd
István

Extra

5+1 program Valentin-napra

Közeledik február 14-e, vagyis a szerelmesek ünnepe, amikor még legkevésbé romantikus párok is meglepik egymást valamivel. Tárgyak helyett kedveskedjetek  inkább egy felejthetetlen élménnyel, a Lokál összeszedett 5+1 programot, amivel garantáltan jól alakul majd a Valentin-nap, még akkor is, ha épp szingli vagy.

Nosztalgiára fel!
Bárhogyan is alakult az első randi, bizonyára imádtok rá visszaemlékezni. Idézzétek fel együtt, hogy hol jártatok, mit csináltatok, miről beszélgettetek, és természetesen azt is, hogy hol csattant el az első csók. Repüljetek vissza az időben, és csináljátok újra. Ezzel egyrészt nem lőhettek mellé, hiszen egyszer már bejött, másrészt pillanatok alatt visszajönnek majd a régi szép emlékek, a rózsaszín köd, és az a fajta izgalom, amit még a kapcsolatotok elején éreztetek. Különösen jó program lehet nektek, ha úgy érzed, hogy az utóbbi időben egy kicsit megfakult a szerelmetek.


Zárkózzatok be!
Ha a párod nem rajong a Valentin-napi felhajtásért, és nem szívesen ülne be egy puccos helyre, akkor vegyetek ki egy szabadnapot, és maradjatok otthon kettesben egész álló nap. Reggelizettek az ágyban, főzzetek együtt valami finomat, kapcsoljátok ki a telefont, nézzetek meg egy szuper filmet, és mindeközben annyit hancúrozhattok, amennyit csak akartok. Felejtsétek el a nyálas és kötelező köröket, alakítsatok úgy az ünnepet, ahogy az nektek a legkényelmesebb.

Új kalandok
Már hosszú évek óta együtt vagytok és eddig minden Valentin-napon egy esti vacsival ünnepeltetek meg? Ideje kipróbálnotok valami izgalmasabbat, valami egészen újat! Menjetek el például egy romantikus éjszakai hajózásra, vegyetek táncleckéket, fizessetek be egy közös repülésre, vagy csináljatok bármi extrémet, amire eddig még nem volt lehetőségetek. Az új és izgalmas élmények ugyanis elmélyítik az érzelmeket, és különben is itt az alkalom, hogy megmutasd a párodnak, hogy milyen bevállalós vagy.


Irány a wellness!
Még épphogy csak elkezdődött 2019, ti máris belefásultatok az unalmas hétköznapokba és a munkába? Akkor bizonyára mindkettőtökre ráfér egy kis kikapcsolódás! Lepd meg a párodat egy wellness hétvégével, amit még az utolsó pillanatban sem késő  lefoglalni. Fizesd be a szerelmed egy masszázsra, aztán lazuljatok tovább a szaunában vagy a jacuzziban. Ha hotelbe mentek, akkor rendeljetek pezsgőt a szobába és szórj rózsaszirmokat az ágyra.

+1 tipp szingliknek
Szingli vagy? Aggodalomra semmi ok! Egy pillanatig se szégyenkezz amiatt, hogy jelenleg épp nincs párod, mindenki járt már hasonló cipőben. Fogj össze a többi egyedülálló barátoddal, menjetek el vásárolni, este pedig csapjatok egy nagy házibulit vagy mozduljatok ki, üljetek be egy helyre iszogatni vagy bulizzatok egy diszkóban. Ki tudja, lehet, hogy épp Valentin-napon pillantod meg az igazit.

Kapcsolódó Cikkek