2019. november 12., kedd
Jónás, Renátó

Külföld

A bevándorláspártiak tönkreteszik Európa biztonságát

A bevándorláspártiak tönkreteszik Európa biztonságát – mondta a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője hétfőn Debrecenben újságíróknak.

Halász János közölte: Európa egyre jobban szenved a migráció következményeitől.


“Ott, ahol a migránsok megjelentek, megjelent a terrorveszély, az erőszak, a bűncselekmények és antiszemita támadások követik egymást” – fogalmazott a frakcióvezető-helyettes.

Hozzátette: az Európai Parlament bevándorláspárti többsége és a brüsszeli bizottság bevándorláspárti vezetése mégis “ontja magából az újabb javaslatokat, amelyek fokozzák a migrációt”.


“A mostani EP-választás a bevándorláspártiak és a bevándorlásellenesek harca” – jelentette ki a fideszes politikus, megjegyezve, hogy Frans Timmermans, a “bevándorláspártiak csúcsjelöltje” Soros György embere.

Halász János azt mondta, Timmermans csak az elmúlt időszakban legkevesebb négy alkalommal fogadta Soros Györgyöt, és számos olyan javaslatban közreműködött, amely a Soros-terv végrehajtását szolgálja. Utóbbiból kiemelte a kvótát, a migránsok automatikus elosztását, a Soros-szervezetek finanszírozásának emelését, a migrációt elutasító országok politikai és pénzügyi büntetését, a gazdasági migráció legalizálását, a nemzeti hatáskörök csökkentését a migrációs politikában.

“Ha Timmermanson és a többi bevándorláspárti politikuson múlik, akkor Európát el fogják árasztani a migránsok és ezzel Európa biztonságát végképp tönkreteszik” – jelentette ki a Fidesz frakciószóvivője, megjegyezve, hogy “ez az európai parlamenti választás tétje”.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek