EUR: 334,94 Ft
CHF: 305,22 Ft
2019. november 19., kedd
Erzsébet

Belföld

A digitalizáción múlik a versenyképesség erősödése

Magyarország versenyképességének további erősödése a digitalizáción múlik, ennek kiterjesztését ezért a legfontosabb gazdasági célok közé kell emelni – jelentette ki a pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács keddi ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.

Varga Mihály a digitális képességek fejlesztése érdekében mérhető, egyértelmű célrendszert és központi irányítást sürgetett, továbbá szorgalmazta az együttműködést a gazdasági élet szereplőivel. Az államigazgatásnak, valamint a kis- és közepes vállalkozásoknak egyaránt szüksége van a digitalizációra, a digitális képességek fejlesztésére emellett az oktatásban is meg kell találni a megfelelő helyet – hangsúlyozta.


A miniszter ismertette, hogy a Nemzeti Versenyképességi Tanács a szakképzés és felnőttképzés átalakítását, a sokoldalúan képzett munkaerőt és az innovatív cégek erősítését is a további fejlődés feltételének nevezte. Az ülés résztvevői üdvözölték, hogy a magyar gazdaság tavaly a várakozásokat meghaladva az uniós átlag háromszorosával bővült – tette hozzá.

A tárcavezető a következő években újabb jelentős munkahelyteremtő beruházásokra számít és versenyképességet javító intézkedéseket ígért. Magyarország az elmúlt években régiós összehasonlításban is javította a helyezését, a visegrádi államok rangsorának végéről a középmezőnybe került, de csak a versenyképesség további erősítésével válhat a térség vezető gazdaságává – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.


További cikkek:

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Így alakul át a szakképzés jövőre

    Így alakul át a szakképzés jövőre

    Teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig “dobbantóprogram” segítségével próbálják meg szakmához juttatni.

  • Rátámadt a rendőrökre egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi

    Rátámadt a rendőrökre egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi

    Elrendelte a Debreceni Járásbíróság egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi letartóztatását, mert rátámadt két rendőrre múlt kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság őrzött szálláshelyén – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

  • Orbán Viktor: A Gyurcsány-korszak embereit visszahozták

    Orbán Viktor: A Gyurcsány-korszak embereit visszahozták

    Rendbontás, agresszió és trágárság egyetlen munkahelyen sem engedhető meg. Ha ezt nem teheti meg egy magyar munkavállaló, miért tehetnék meg a Jobbik képviselői – így válaszolt Orbán Viktor a jobbikos Jakab Péternek, aki az országgyűlési képviselőkre vonatkozó szigorúbb szabályokról kérdezte a miniszterelnököt.