EUR: 323,17 Ft
CHF: 288,30 Ft
2019. június 19., szerda
Gyárfás

Egyéb I.kerület II.kerület XII.kerület XXI.kerület XXII.kerület

A Házasság Hete arcai szerint randevúzni kell egy életen át

A Házasság hete idei házaspár arca: Gorove Kriszta tanár és dr. Gorove László mentőorvos
( Fotó: Sáfár Tibor)

 

Hazánkban tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Házasság Hetét, a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával. A mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek, párkapcsolati problémákkal küszködőknek. Az idei rendezvénysorozat arca dr. Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta, a Toldy Gimnázium némettanára. A Házasság Hete központi programjainak fővédnöke Herczegh Anita.

Gorove László és Kriszta 38 éve él együtt boldog házasságban. Öt gyermekük és 12 unokájuk van. Munkájuk mellett 25 éve foglalkoznak jegyesoktatással, az általuk felkészített 1600 pár esetében mindössze ötszázalékos a válási arány, az országos 50 százalékkal szemben. Házasságuk alapjának a rituálékat, a humort és az egymással randevúzást tartják.


– Szlogennek is azt választottuk: „Randevú egy életen át”. Az elmúlt majdnem négy évtized alatt sok mindent átéltünk, és ami megtartotta a házasságunkat, az a heti egy este, havi egy egymással töltött hétvége gyakorlata. Mindenkinek azt mondjuk, hogy érdemes elkezdeni a randevúzást a házastárssal, ha meg már csinálják, sose hagyjuk abba!

Dr. Gorove László és felesége, Kriszta február 15-én 18 órakor Vitaminok és nyomelemek a házasságban címmel tart előadást az Aranytíz Kultúrházban. A rendezvénysorozat eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, illetve a www.facebook.com/hazassaghete oldalon érhető el.


A Házasság Hete budai és csepeli programjai:

Február 16. 17 óra: Intimitás a házasságbanSelmeczi László és Selmeczi Ottilia lelkigondozók előadása (TIT Stúdió, 1113 Budapest, Zsombolyai u. 6.).

Február 16. 17 óra: Apának lenni nagy lehetőség, szent feladat  (Kelenföld Montázs Központ).

Február 15. 18.30. Házas vacsora (1223 Budapest, Dézsmaház utcai Rózsakert Közösségi Ház) – A gyertyafényes vacsora mellett lesz egy rövid „jégtörő játék” a pároknak, illetve pódiumbeszélgetés Heizer Kornéllal, aki többek között a Keresztény Motorosok Szövetségének elnöke és feleségével, Annával. Regisztráció szükséges.

Február 16. 19 óra: A Hegedűs házaspár hangversenye és beszélgetőestje (1223 Budapest, Klauzál Ház).

Február 16. 11 órától: Házasság a szentendrei piacon | Flashmob – a Bükkös-patak menti termelői piacon.

Február 17. 10–14 óra: Házasodjunk Csepelen! – Esküvő kiállítás (Radnóti Miklós Művelődési Ház).

Február 17. 16 óra: Egyedül nem jó – házaspáros alkalom (Budapest-Csepel-Központi Református Egyházközség).

Március 2. 20 óra: Budaörsi Farsangi Dzsungel Bál (PostART Budaörs).

Március 5. 17 óra: Boldogan éltek, míg – igaz szerelem túl a meséken (Budaörs, Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár).

Március 7. 19 óra: Budaörs Szerelmi 7próba és a városi rajzpályázat eredményhirdetése (PostART Budaörs).

Március 7. 19.30: Önzéstől az önátadásig (PostART Budaörs).

Kapcsolódó Cikkek