2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Belföld

A kormány kiemelten segíti a felsőoktatási intézmények és gyakorlatot biztosító vállalkozások partnerségét

A kormány kiemelten támogatja a duális képzés terjedését, a gazdasági és technológia környezet állandó változása ugyanis szükségessé teszi, hogy a felsőoktatási intézmények együtt tudjanak működni a hallgatóknak gyakorlatot nyújtó vállalkozásokkal – mondta el László András fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztos szombaton az MTI-nek.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) képviselője a felsőoktatási nyílt napok keretében szervezett, uniós és hazai forrásból támogatott projekteket bemutató rendezvénysorozat utolsó állomását a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) tartották. A sajtótájékoztatót követően elmondta, hogy a Széchenyi 2020 programban 33 felsőoktatási intézmény több mint 300 projektje nyert el fejlesztési támogatást, amelyek összértéke meghaladja a 280 milliárd forintot. Ezek a projektek infrastruktúra és képzési módszertan fejlesztésekre, nemzetközi hálózatok építésére és jelentős eszközpark-beruházásokra terjedtek ki – tette hozzá.


A Szegedi Tudományegyetemen egy olyan készségfejlesztő központot alakítottak ki, amelyben a tanulók magas színvonalú egészségtudományi berendezéseken gyakorolhatnak – mondta László András, hozzátéve, hogy az SZTE negyven projektben nyert főpályázóként, további mintegy ötvenben pedig partnerként vesz részt, amivel összesen több mint 48 milliárd forint támogatást kapott.

A miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy az uniós fejlesztési nyíltnap-sorozat kiemelt témája volt a duális képzés, amelyet a kabinet jelentősen ösztönözni kíván. Elmondta, hogy a hallgatóknak és a különböző vállalatoknak, egyéb szakmai partnereknek egyformán kifizetődő, ha a felsőoktatási képzés ideje alatt a gyakorlati idő is biztosított.


László András kitért arra is, hogy Csongrád megyében 2170 nyertes uniós pályázatot hirdettek ki, amelyek összértéke 383 milliárd forint, ezek közül a szegedi pályázók több mint ezer projekthez nyertek 220 milliárd forintot meghaladó támogatást.

Kapcsolódó Cikkek

  • Gulyás: szabad akaratunkból vittük sikerre a rendszerváltoztatást

    Gulyás: szabad akaratunkból vittük sikerre a rendszerváltoztatást

    Az elmúlt két évszázad történelmi fordulópontjai közül a rendszerváltoztatás volt az, amelyet az ország szabad akaratából, jelentős áldozatok árán sikerre vitt – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Terror Háza Múzeum 30 éve szabadon című kiállításának vasárnapi megnyitóján.

  • A nap képe: Dagonya

    A nap képe: Dagonya

    A somogybabodi Nemzetközi Off Road Fesztiválon idén sem maradtak szárazon a versenyzők. Európa legnagyobb terepjárós eseményén csaknem 1200 autó és 20 ezernél is több résztvevő merült el a sárban.