EUR: 334,61 Ft
CHF: 304,36 Ft
2019. november 22., péntek
Cecília

Egyéb Veszprém

A közösségépítés éve lesz az idei Veszprémben

Közel huszonnyolc milliárdból gazdálkodik a város

Pénteken beterjesztette a költségvetést Porga Gyula polgármester. Ahogy ő fogalmazott, az idei a közösségépítés költségvetése lesz. Ebben az évben 27,4 milliárd forint kiadással – és ugyanennyi bevétellel – számoltak.


Példátlan módon 2019-ben először a beruházások és fejlesztések aránya nagyobb lesz, mint a város működtetésének költségei: előbbi 52 százalékot, utóbbi 48-at tesz ki.

Elkezdődött a Laczkó Dezső Múzeum felújítása (fotó: Domján Attila)

Mindezt úgy, hogy a működési költségek 12 százalékkal növekedtek 2018-hoz képest, elsősorban a helyi járatos közlekedés önkormányzati hatáskörbe vétele, illetve az Európa Kulturális Fővárosa címmel járó előkészítő feladatok miatt. A kiadások mellett azonban a bevételek is nőttek: 7 százalékkal több adóbevételre számít az önkormányzat a gazdasági társaságoktól, ami a város gazdasági fejlődésének is bizonyítéka.


– Az Európa Kulturális Fővárosa pályázattal sikerült egységet teremtenünk Veszprémben, a következő évek feladata viszont az lesz, hogy a tavaly lerakott alapokra tovább építsük a közösségeket – magyarázta Porga Gyula polgármester, miért tartja a 2019-est a közösségépítés költségvetésének. Általánosságban kijelentette: a költségvetés egy erős, dinamikusan fejlődő, gyarapodó város képét mutatja.

Kerképárút épül a belváros és a vasútállomás között (fotó: Domján Attila)

A működési költségek a következőképpen oszlanak meg: 2,7 milliárd forint jut oktatásra, 1,9 milliárd egészségügyre és a szociális területre, 2,7 milliárd kultúrára, 2,5 milliárd városüzemeltetésre, 2,4 milliárd igazgatásra és 725 millió sportra.

Megépül a gyulafirátóti óvoda, elkezdődik az Egry úti óvoda újjáépítése, éd megújul a Módszertani Bölcsőde. Folytatódnak az orvosi rendelők felújításai is, renoválják a Laczkó Dezső Múzeumot, illetve a homlokzati felújításon átesett Csermák Antal Zeneiskolát belül is korszerűsítik.

A rátóti óvoda alapkövétősszel tették le (fotó: Domján Attila)

Ahogy korábban, úgy idén is útfelújításra fordítják a gépjárműadóból befolyt teljes összeget: a leglátványosabb az északi iparterület úthálózatának fejlesztése lesz, de kerékpárutak is épülnek a belvárosban és Szabadságpusztán. Külön összeget dedikálnak a nyugdíjaskluboknak, civil szervezeteknek, ifjúsági szervezeteknek, állatmenhelyeknek, de a sportkeretet is növelni tudták tavalyhoz képest. Újdonság a hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő családoknak juttatandó iskolakezdési támogatás. A költségvetést a közgyűlés 28-án fogadhatja el.

Kapcsolódó Cikkek

  • 89 éves lenne Török István

    89 éves lenne Török István

    Török István az 1956-os forradalom győri eseményeinek kiemelkedő alakja volt. Az emigrációból az amnesztia reményében tért haza, ehelyett letartóztatták, majd kivégezték.

  • Szeretetsüti a sikeres nyelvvizsgákért

    Szeretetsüti a sikeres nyelvvizsgákért

    A Tiszta Szívvel Egyesület idén ismét megrendezi a tavalyi év egyik legnépszerűbb jótékonysági rendezvényét, a SzeretetSütit. A jótékonysági süteménymustra és adománygyűjtő vásár november 24-én, vasárnap délután várja mindazokat, akik egy-egy tálca házi készítésű süteménnyel neveznének be a sütiversenybe, de természetesen azokat is, akik csupán szeretnék megkóstolni Vásárhely legfinomabb házi készítésű süteményeit.