EUR: 334,58 Ft
CHF: 305,93 Ft
2019. november 17., vasárnap
Gergő, Hortenzia

Belföld

Az ellenzék a tavalyi választások óta nem tudta növelni a szavazótáborát

A Nézőpont Intézet kutatása szerint az ellenzéki pártok a tavaly áprilisi országgyűlési választás óta nem tudták érdemben növelni a szavazótáborukat – mondta az intézet elemzője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Tóth Erik azt mondta, az ellenzék decemberi “botránypolitizálása” nem érintette a Fidesz-KDNP támogatottságát, amely továbbra is 50 százalék felett van a biztos választók körében.


Az elemző szerint a kormánypártok magas népszerűsége a “kormányzati munka rendkívüli stabilitásának és rendkívül magas minőségének”, valamint az ellenzék “bénázásának” köszönhető.

Tóth Erik az ellenzéki főpolgármester-előválasztásról azt mondta, a pártok elkezdtek veszekedni arról, hogy szükség van-e második fordulóra. Véleménye szerint ez arra vezethető vissza, hogy az első fordulón nagyon kevesen vettek részt, ezért az ellenzék egy része megpróbálja az előválasztás legitimációját megkérdőjelezni. Előfordulhat, hogy mégis több ellenzéki jelölt indul majd az őszi önkormányzati választáson a főpolgármesteri tisztségért – tette hozzá.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek