2019. február 18., hétfő
Bernadett

Belföld

Az emberek több mint 80 százaléka támogatja a kormány családpolitikáját

A kormány családpolitikai megoldásait társadalmi konszenzus övezi, 10-ből 8 megkérdezett jó döntésnek tartja a családok kiemelt támogatását – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek részleteit szombaton közölték az MTI-vel.

A felmérés – amelyet 2018. november 9. és 16. között készítettek ezer ember telefonos megkérdezésével – adatai szerint a családpolitika központba állításával (81 százalék), a csokkal (68 százalék) és a családoknak juttatott több támogatással (69 százalék) is túlnyomó többséggel egyetértenek az emberek.


Fontosnak tartották kiemelni, hogy nemcsak a többgyerekes családok esetében ilyen magas ennek a csok elismertsége: a 18 évnél fiatalabb, gyerekkel nem rendelkezők körében 67, az egygyermekes családoknál 74 százalék tartja jó kezdeményezésnek.

A demográfiai fordulat szorgalmazása pártok feletti, nemzeti ügynek tekinthető, mert pártszimpátiától függetlenül mind a baloldali, mind a jobboldali érzelmű szavazók jelentős többsége egyetért a támogatások mértékének növelésével, a jobbikosok 90 százaléka, a baloldali szimpatizánsoknak pedig bő kétharmada (68 százaléka) – tudatták.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek