EUR: 322,37 Ft
CHF: 287,51 Ft
2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Extra

Bejelentés! Erre készül Majka

Hétfőn jelentették be, hogy ismét keresi Budapest dalát a Fővárosi Önkormányzat. A másodszor induló projektre hat ismert előadót hívtak meg öt dal elkészítésére, további öt helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fenn a kiírt pályázaton.

A szervezők felkérését Janicsák Veca, Tóth Gabi és Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és a New Level Empire fogadta el, ők valamennyien részt vettek a bejelentésen. A dalokat tavasszal koncerten mutatják be és CD is készül.


Együtt indul a projektben Tóth Gabi és Majka (Majoros Péter); ők Szabó Zé és Molnár Tamás szerzeményét fogják előadni.

“Örülök a lehetőségnek, mert már egy ideje szeretnénk Gabival együtt dolgozni.  Én nagyon régóta figyelem a munkásságát, és tagadhatatlan, hogy sokban hasonlítunk egymásra, hiszen két megosztó személyről van szó. Most végre úgy hozta az élet, hogy lehet olyan dologról írni, ami mindkettőnk számára sokat jelent, így nem volt kérdés, hogy belekezdünk a közös munkába” – idézi a Ripost.hu Majka szavait, amit a Budapest Dal 2019 sajtótájékoztatóján mondott.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek