EUR: 330,09 Ft
CHF: 301,43 Ft
2019. december 12., csütörtök
Gabriella

Belföld

Bemutatjuk a Vitarák legkisebb királyfiját

Bátran kijelenthetjük, kifejezetten jól sikerült a Suzuki Vitara újragondolása. Bár a tavalyi évben 30. születésnapját ünneplő széria felújított változata még szinte “tininek” számít, hiszen hazánkban 2015-ben gördült le az első frissített vonalvezetésű modell a szerelősorról, amin a megjelenés mellett több újítást is kiviteleztek a tervezők.

Most leteszteltük, vajon mivel tudd többet elődjénél a külsőre is mutatósabb, és még több okossággal felszerelt 1000 köbcentis Vitara. Főként arra voltunk kíváncsiak, hogy téli időjárási körülmények között is olyan jól és magabiztosan teljesít a járgány, mint amikor nem havas vagy éppen jeges az út. Hiszen ugyan autóvásárlásánál a pénztárca vastagsága szabja meg főként a választást, de legalább ennyire fontos, hogy a járgány biztonságos legyen.


A teszten kiderült, az 1.0 Boosterjet motorral felszerelt gép kifejezetten jól gyorsul, stabilan fekszik az úton, felszereltségének köszönhetően pedig nagyon jó komfortérzetet nyújt.

Első ránézésre is egyértelműen látszik, hogy a Suzuki továbbra is fontosnak tartja a kocsi megjelenését. Bár a formán alapvetően nem változtattak, azonban pár elemnél végeztek némi módosításokat. Ennek köszönhetően egy még határozottabb, karakteresebb SUV (sportcélú haszonjármű) született.


Természetesen esztétikusabbá vált a belseje is, de ami a leginkább kiemelkedik ezek közül, azok a biztonsági funkciók, melyek kényelmünket is szolgálják.

Bármilyen különös, de már az 1000 köbcentis autóban is több üzemmód választható, ami hatalmas segítség lehet extrémebb útviszonyoknál is.

Fontos, hogy a beállításhoz nem kell külön technikai zseninek lenni, ugyanis a sebességváltónál lévő tárcsagomb elforgatásával kapásból elénk tárúl az összes választható vezetési üzemmód, amikről az autó műszerfalán egyértelmű visszajelzéseket kapunk.

Normál esetben a kocsi “auto” fokozatban van, azaz benzintakarékos üzemmódban jár elsőkerék meghajtás mellett, viszont amint a rendszer azt érzékeli, hogy a kocsi megcsúszik, vagy nem fekszi stabilan az utat, azonnal összkerékhajtásra vált.

Kifejezetten a biztonságos haladást segíti a “snow” üzemmód, ami a havas, poros és egyéb csúszós útfelületen lehet hasznos. Ilyenkor a gyorsításokkor fokozódik a stabilitás, a kanyarban pedig jobban tapad az úthoz.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rendőr kérte meg kedvese kezét

    Rendőr kérte meg kedvese kezét

    Gyönyörű meglepetésben lehetett része annak a nőnek, akit párja rendőrkollégái jelenlétében és asszisztálásával, nagyon romantikus körülmények között jegyzett el.

  • Nap képe: Édes hasonmás

    Nap képe: Édes hasonmás

    Nem szakítottak a hagyományokkal Geresdlak lakói, akik immár 10. alkalommal készítették el a Baranya megyei település kicsinyített hasonmását mézeskalácsból.

  • Végre rend lesz a színházakban

    Végre rend lesz a színházakban

    Elfogadta az Országgyűlés a kulturális átalakításról szóló törvényt, amely átlátható működési modellt és kiszámítható helyzetet és felelősségi viszonyokat teremt a színházak fenntartásában.

  • A budapestiek támogatják a Liget-projektet

    A budapestiek támogatják a Liget-projektet

    Hiába próbálják Karácsony Gergelyék megfúrni, a Liget-projekt az emberek nagy többsége szerint mégsem az ördögtől való, sőt kifejezetten hasznosnak találják a fejlesztéseket.