EUR: 322,37 Ft
CHF: 287,51 Ft
2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Egyéb IX.kerület

Bonjour Piaf

Immár második alkalommal rendezték meg a Ferencvárosi Művelődési Központban a Bonjour Piafot, azaz a Sanzonbarátok találkozóját, melyen Édith Piafra emlékeztek.

MIndenki Piafra emlékezett ( Fotó: Sáfár Tibor)

Édith Piaf művészete és viharos magánélete sokakat felkavar. Anyja, Annetta Giovanna Maillard – művésznevén Line Marsa – bárénekesnő volt. Piafra utcai éneklés közben figyeltek fel, Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója, a kávéház-tulajdonos indította el pályáján. Ő adta neki a Piaf nevet is. A második világháborúban rendszeresen énekelt a katonáknak. A hadifoglyok árváinak megsegítésére gálaestet szervezett, segítette zsidó énekes kollégáit.


A háború után, 1947-ben lépett fel először New Yorkban, ugyanebben az évben ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot. Ám 1949 októberében Cerdan repülőgép-szerencsétlenségben meghalt, miközben Édith New York-i fellépésére repült. Édith alkoholista lett, amitől élete végéig nem tudott szabadulni, ráadásul a morfiumra is rászokott. Az 50-es évek közepére egészsége megrendült, de orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra lépett. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban és a Waldorf Astoriában, épp akkora sikert aratva, mint a párizsi Olympia színpadán vagy Stockholm legnagyobb zenés színházában. Előfordult, hogy éneklés közben többször összeesett. Az 1950-es évek végén Stockholmban bekövetkezett rosszulléte után a kórházban gyógyíthatatlan, áttétes rákot diagnosztizáltak nála, ennek ellenére folyamatosan fellépett. 1963 augusztusában egy plascassier-i házba vonult vissza, Grasse külvárosában, a francia Riviérán. Itt élte utolsó hónapjait, állandó gondozás mellett, és itt hunyt el 1963. október 10-én májrákban. A párizsi Père-Lachaise temetőben helyezték végső nyugalomra. Sírkövére ezt vésték: „Madame Lamboukas, dite Édith Piaf”, azaz Lamboukasné, akit Édith Piafként ismertek.

Eredeti lemezeken hallgatták Piaf sanzonjait ( Fotó: Sáfár Tibor)

Hat érdekes dolog Piaf életéből

1919-ben szaruhártya-gyulladás következtében megvakult, látását csak hétévesen nyerte vissza.

1932-ben megszületett első gyermeke: Marcellina. Édith ekkor 17 éves, a gyerek apja, Louis Dupont pedig 18. A gyerek kétéves korában agyhártyagyulladás következtében meghalt.

1935-ben, húszévesen énekelt először színpadon. Első fellépésén maga kötötte pulóverben jelent meg, melynek egyik ujjával nem készült el, s a hiányt egy fehér selyemkendővel palástolta.

1936 áprilisában „felfedezőjét”, Louis Leplée-t meggyilkolták, és a gyanúsítottak között Édith is szerepelt. A botrány következtében újra utcára került volna, ha Raymond Asso költő nem karolja fel.

1952-ben feleségül ment Jacques Pills sanzonénekeshez. Esküvői tanúja Marlene Dietrich volt. Nászútjuk egyetlen óriási turné volt. Négy évvel később azonban elváltak.

1962. október 9-én, 46 évesen, már nagyon betegen feleségül ment a görög származású, 26 éves Théo Sarapo énekeshez, akivel együtt többször is fellépett. Híres slágerük A szerelem mire jó? című sanzon. Piaf utolsó koncertkörútját „öngyilkos turnénak” is szokták nevezni.

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Hendrix-műsor Tátraival

    Hendrix-műsor Tátraival

    A hejőcsabai Gárdonyi Parkban, varázslatos környezetében, június 28-án lehet majd egy különleges zenei csemegét nézni-hallgatni.

  • GasztroSopron Bortúra

    GasztroSopron Bortúra

    GasztroSopron Bortúra címen várnak mindenkit egy egész várost behálózó bortúrára, ahol 11 helyszínen 11 soproni és 11 nem soproni borásszal találkozhatnak a résztvevők június 15-én 14 és 22 óra között.

  • Légy szíves! Légy színes!

    Légy szíves! Légy színes!

    Nem mindennapi kiállítás nyílt a Zsókavár Galériában, ahol a kerületben található Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának MásKépp Műhelyében alkotók műveit tekinthetik meg.