EUR: 329,35 Ft
CHF: 303,11 Ft
2019. augusztus 24., szombat
Bertalan

Belföld

Bud Spencer utolsó kívánsága voltunk!

A világhírű olasz testvérpár, a filmzenék koronázatlan királyai, Guido & Maurizio De Angelis ismét Budapesten koncerteznek február 16-án. Guido a Lokálnak elmesélte, hogyan érintette őket barátjuk, Bud Spencer halála, hogyan ismerkedtek meg Quentin Tarantinóval, és azt is, mi a titka művészetüknek.

Másodszorra járnak Budapesten. A koncerten kívül lesz idejük másra is?
Guido: Mindenképpen szeretnénk időt szakítani arra, hogy ellátogassunk a Bud Spencer-szoborhoz. Ha pedig időnk engedi, újra megkóstolnánk a fokhagymás-tejfölös lángost, mert legutóbb is nagyon ízlett.


Guido De Angelis Fotó: NAP média

A legismertebb Bud Spencer-filmek zenéjét Önök szerezték a testvérével. Úgy tudom, a közös munka alatt jó barátok lettek.
– A legjobbak! Bud rendkívüli ember volt. Mind szakmailag, mind emberileg teljesen összefonódott az életünk vele és Terence Hill-lel is. Bud fiával, Giuseppével a halála előtt egy héttel beszéltem. Elmondta, hogy az édesapja gyengélkedik, de bízik benne, hogy jobban lesz, a korábban megbeszélt vacsorát éppen ezért kicsit el kell halasztani. Úgy volt ugyanis, hogy átmegyünk hozzá, bár előre bocsátotta, hogy nem ő fog főzni, hanem a felesége, Maria, mert ő már nem tud olyan sokat a tűzhely mellett állni. Szeretett volna velünk egy új dalt készíteni, nagyon izgatott volt emiatt. Mikor meghalt, a fia ismét hívott telefonon, ketten zokogtunk. Nagyon megviselt, konkrétan sokkolt a halála, az egyik legjobb barátunkat veszítettük el. Azonban hiszek abban, hogy egyszer még találkozunk, nem örökre szólt a búcsú.

Melyik munkájuk volt a legemlékezetesebb együtt?
A testvéremmel együtt több mint kétszáz filmzenét csináltunk. Nehéz választani, de az egyik legviccesebb munkánk épp Bud Spencerrel és Terence Hill-lel volt. A Különben dühbe jövünk című filmet forgattuk, és abban a jelentben, amikor az operában elbújik Bud és Terence, nagyon kihúztuk a gyufát az épület vezetőjénél. Azt a jelenetet Madrid egyik leghíresebb klasszikus zenei auditóriumában vettük fel. Az igazgató asszony egy idősödő nő volt, aki mikor meghallotta, hogy a mi dallamaink köszönőviszonyban sincsenek Beethovennel, magából kikelve üvöltözni kezdett a stábbal. „Mi ez a borzalom, itt ezt nem illik, ilyen itt még nem történt!” – ordította nekünk, és majdnem elzavart minket. Láttuk a megvetést a szemében. Biztos vagyok benne, hogy ha módja lett volna megúszni, hogy kinyír minket, megtette volna! Nagyon sokáig nevettünk még ezen a történeten Buddal és Terence-szel.


Quentin Tarantinóval is volt alkalma megismerkedni. Milyen kapcsolatban vannak?
Három-négy évvel ezelőtt a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon voltam, ahol egy jó barátom bemutatott Quentin Tarantinónak. „Engedd meg, hogy bemutassam neked Guido De Angelist” – mondta a cimborám, mire Quentin kezet rázott velem, és így szólt: „Nahát, milyen érdekes, tudod, van egy testvérpár, akiket szintén De Angelisnek hívnak, imádom a zenéjüket, szerintem zseniálisak, néhány elemüket a filmjeimben is használtam már.” Erre mindenki elkezdett nevetni, Tarantino pedig kissé megilletődve azt kérdezte: „Mi a baj, rosszat mondtam?” Mondtuk neki, hogy nem, épp ellenkezőleg, az egyikükkel szorítottál most kezet. Akkor már ő is nevetett, és órákon át beszélgettünk, s azóta is többször kerestük már egymást.

Volt idő, mikor évekig nem koncerteztek, most pedig újra. Mi változott?
Egészen megható történet vezetett oda, hogy ne hagyjunk fel a koncertekkel. Kíváncsi rá?
Hogyne!
Mint tudja, nagyon sok mesének, köztük a 80 nap alatt a Föld körül című rajzfilmnek is mi szereztük a betétdalát. De a Bud Spencer-filmek javának is, ami különösen közel állt a szívünkhöz, már csak a két főszereplő, Bud és Terence barátsága miatt is. Két-három évvel ezelőtt, épp a budapesti koncert után pár nappal egy rádióinterjún vettük részt. Több rajongó – körülbelül húszan lehettek – eljött a stúdió elé, ahol az interjú készült. Egy rögtönzött koncertet kértek tőlünk, de nem volt nálunk semmilyen hangszer, így inkább csak beszédbe elegyedtünk. Egy fiú elmesélte, hogy a budapesti koncert felvételét megvette, és nagyon sokszor visszanézte már, sőt, az összes elérhető lemezünk megvan neki, de szeretne egy autogramot és egy ölelést kérni tőlünk. Természetesen aláírtuk a lemezborítót, és meg is öleltük, majd megszorította a kezem. Ránéztem, és láttam, hogy könnyezik a szeme. Újra megöleltem, és azt súgta a fülembe: „Magukat hallgatva mindig visszakapom egy kicsit az édesapámat, köszönöm!” Elmesélte, hogy mikor kisfiú volt, az édesapjával minden hétvégén a mi filmzenéinket hallgatták, imádták a Bud Spencer-filmeket, és kívülről fújták őket. Néhány évvel ezelőtt azonban a fiú elveszítette az édesapját, de amikor meghallgatja a zenénket, és becsukja a szemét, az édesapjával közös emlékek azonnal visszatérnek, és olyankor néhány percre ismét gyerek lehet, akinek semmi gondja, és az apukájával táncol a szobában. A történetét hallva eldöntöttük a testvéremmel, hogy amíg tudunk, mindenképpen koncerteznünk kell, kapcsolatot kell teremteni a közönséggel, mert ha csak még egyvalakinek ugyanilyen kellemes pillanatot tudunk okozni a munkánkkal, már nem élünk és alkotunk hiába.

Guido és Maurizio De Angelis Fotó: NAP média

A magyar rajongók imádták a gondolatot, hogy Önökkel együtt Terence Hill és Kabir Bedi is színpadra lép majd. Ez egy bevált formáció?
– Még soha nem álltunk együtt egy színpadon, a budapesti koncert lesz az első alkalom. Mi is nagyon izgulunk. Előzetesen semmit sem egyeztettünk, és közös próbát sem terveztünk, de azt gondolom, nincs is túl nagy szükség rá, hiszen négy barát lesz jelen, akiknek remek sztorijaik vannak. Együtt idézzük fel Bud Spencer emlékét, olyan lesz, mintha ő is ott lenne.

Kabir Bedi is járt már Magyarországon. Képzelje, ki kellett menekíteni a közönség elől, annyira imádták. Milyen közös emlékük van?
Azt elhiszem! Kabirt imádják a nők, a férfiak pedig gyűlölik, mert minden asszony belé volt szerelmes, és talán még ma is. Nagyon örülök a találkozásnak, mert már évek óta nem láttuk egymást. Emlékszem, mikor meghallotta a főszereplésével készült Sandokan című tévésorozat betétdalának ötletét, azt mondta: „Fiúk, ti megőrültetek!” A rendező ugyanis azt kérte, hogy figyelemfelkeltő legyen. Úgy fogalmazott, hogy amint elkezdődik a sorozat, az összes asszony és férfi hagyjon ott csapot-papot, és üljön le a tévé elé. Összenéztünk a testvéremmel, és ugyanarra gondoltunk: „Akkor világgá kürtöljük, hogy kezdődik!” Ön például emlékszik, hogy kezdődik?
Persze, felejthetetlen! Két „Sandokan!” kiáltással.
Így is van. Kabir rengeteget nevetett rajta, de mindenki imádta!

Lesz kinek átadnia a titkot, amely ennyire sikeressé tette magukat?
A titkunk, hogy nincs titkunk. Egyszerűen annyi az egész, hogy szenvedélyesen szeretjük a munkánkat. Minden zenedarab a gyermekünk. Nekem van két fiam, egy harmincnégy és egy harminchét éves, mindkettejüknek van saját zenekara. Imádják a zenét, és a gyermekeiket, az unokáimat is ebben a szellemben nevelik. Négy unokám van, egy kilenc-, egy hét-, egy öt- és egy hároméves. Nagyon édesek, és imádjuk egymást, három közülük valószínűleg Budapestre is ellátogat velünk. Ők a legidősebb fiam gyermekei, akik nagyon sok helyre elkísérik a nagypapát. Azt, hogy mennyire muzikálisak, egyelőre nem tudom, de azt gondolom, hogy legalább egyet máris megfertőztünk a zene szeretetével. Azt kívánom nekik, hogy ugyanannyira szeressék majd a munkájukat, mint én az enyémet, ugyanannyi örömöt leljenek benne, és akkor én már boldog leszek.

Fotó: NAP média

Hatalmas ikonok
Guido és Maurizio De Angelis szerezte Bud Spencer legtöbb filmjének zenéjét. Ezek között volt Az ördög jobb és bal keze 2. (1971), Az angyalok is esznek babot (1973), a Piedone, a zsaru (1973), a Különben dühbe jövünk (1974), az És megint dühbe jövünk (1978), az Akit buldózernek hívtak (1978), a Banános Joe (1982) vagy a Bombajó bokszoló (1982). A nevükhöz fűződnek továbbá olyan további nagy sikerű filmek zenéi, mint az Alain Delon főszereplésével készült Zorro (1974), a Maláj tigris (Sandokan) tévéfilmsorozat, valamint a 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal című rajzfilmszéria (1981).

Kapcsolódó Cikkek