2019. március 21., csütörtök
Benedek

Külföld

Csődeljárást kért maga ellen a Flybmi brit légitársaság

Csődeljárást kezdeményezett maga ellen a British Midland Regional, vagyis Flybmi néven ismert brit légitársaság, és azonnali hatállyal törölte járatait – jelentette be a cég szombat este a honlapján, részben a Nagy-Britannia uniós kiválása (Brexit) körüli bizonytalanságot okolva a kényszerű döntésért.

A légitársaság tizenhét repülőgépet üzemeltetett és huszonöt európai városba indított járatokat. Tavaly 522 ezer utast szállított 29 ezer járaton.


A Flybmi-ügyfeleket felkérték, hogy a megvásárolt repülőjegyek árának visszatérítése érdekében vegyék fel a kapcsolatot a hitelkártyáikat kibocsájtó pénzintézetekkel, az utazási irodákkal, illetve a Flybmi partner-légitársaságaival.

A Flybmi egy sor okot hozott fel tevékenységének beszüntetésére. A légiközlekedési ágazatban tapasztalható általános nehézségek, a megnövekedett kerozin- és szén-dioxid-kibocsátási költségek mellett a vállalat hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság március végén esedékes uniós kiválása okozta bizonytalanság miatt több olyan szerződéstől is elesett, amelyek jövedelmezőnek ígérkeztek.

A légitársaság összesen 376 dolgozót foglalkoztat Nagy-Britanniában, Németországban, Svédországban és Belgiumban.

“Őszintén sajnáljuk, hogy ez az egyetlen járható út maradt számunkra, de különösen a Brexit okozta kihívások leküzdhetetlennek bizonyultak számunkra” – közölte a vállalat.

Kapcsolódó Cikkek