EUR: 335,12 Ft
CHF: 305,70 Ft
2019. november 19., kedd
Erzsébet

Egyéb XIV.kerület

Dupla ünnep a BVSC-ben

Kínai újév és asztalitenisz-ünnep a BVSC-ben! Az alapításának 70. évfordulóját ünneplő BVSC-Zugló asztalitenisz- szakosztályában utánpótlás-versenyzőkkel pingpongozott a legendás Jónyer István, Klampár Tibor, Gergely Gábor világbajnoki trió is, amely 40 évvel ezelőtt érte el a sportág hazai legnagyobb sikerét, miután a phenjani vb-n aranyérmes lett.

A versenyen a kínai versenyzők is elindultak

 

A BVSC asztalitenisz-csarnokában rendezett Molnár János Emlékversenyen tiszteletét tette Kína küldöttsége a daliani utánpótlás-központból, amelynek tagjai a kínai újévet Budapesten köszöntötték. A BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztályához hasonlóan a daliani utánpótlás-központ is 70 éve alakult, de nem ez az egyetlen kerek évforduló Kína kapcsán.
– Pontosan hetven évvel ezelőtt vette fel a diplomáciai kapcsolatot Magyarország Kínával – nyilatkozta az eseményen dr. Hetényi Balázs, a Külgazdasági és Külügyminisztérium diplomáciai főosztályvezető-helyettese. – A sport fantasztikus kapocs a nemzetek között, ezért is tartottuk fontosnak, hogy ezen a rendezvényen a minisztériumunk is képviseltesse magát. Mi is készülünk az idei világbajnokságra, elsősorban a beutaztatással, vízumkiadással kapcsolatos teendőkben segítünk.
Budapest április 21. és 28. közötti rendez egyéni asztalitenisz-világbajnokságot, a mérkőzések a Hungexpón lesznek. Gergely Gábor szerint a sportág sokat profitálhat abból, hogy idén a világ legjobbjai Magyarországra látogatnak.
– Fantasztikus világverseny elé nézünk. A legjobbak lesznek itt. Bízom benne, hogy ennek komolyabb lenyomata lesz majd például az utánpótlásban. Világsztárok sora áll asztalhoz ebben a gyönyörű sportágban – mondta a világ- és Európa-bajnok Gergely Gábor.


Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.