EUR: 355,20 Ft
CHF: 332,64 Ft
2020. július 14., kedd
Örs, Stella

Belföld

Egymilliárd forintot szán a kormány a külhoni gyermekek éve programra

Egymilliárd forintot szán a kormány a külhoni gyermekek éve programra – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az M1 aktuális csatornán szerdán.

A politikus azt mondta, a források 80 százalékát pályázatok keretében osztják szét, a fennmaradó összegből gyerekeknek szóló rendezvényeket, táborokat, vetélkedőket szerveznek.


Ismertette: márciusban írják ki az első pályázatot 600 millió forintnyi keretösszeggel, ezzel olyan mikro- és kisvállalkozásoknak szeretnének segíteni, akik fiatal szülőket támogatnak, gyermekelhelyezéssel foglalkoznak, illetve gyermekprogramok, családi események lebonyolítását vállalják. Majd később, 200 millió forinttal családokat támogató civil és egyházi szervezeteknek hirdetnek pályázatot – fűzte hozzá.

Kiemelte: a kormány terve az, hogy a családtámogatási rendszert a külhoni magyar szervezetek programjába is beillesszék. Ezt úgy próbálják elérni, hogy a külhoni magyar pártok közéleti tevékenységébe, gondolatvilágába, politikájának középpontjába a magyar családok képviseletét próbálják állítani – tette hozzá Potápi Árpád János.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek