2019. november 17., vasárnap
Gergő, Hortenzia

Külföld

Elképesztő! Halott nőket becstelenített meg a migráns

Már-már megszokottnak mondható hogy naponta hallunk bevándorlók által elkövetett brutális, meghökkentő bűnesetekről, de a mostani rendkívül visszataszító és beteges.

A különösen gyomorfogató bűncselekményre 2018. november 11-én került sor, éjjel 3 óra körül. A közép-angliai nagyváros, Birmingham egyik hullaházába betört a 23 éves, migráns hátterű Kasim Khuram, majd ott feldúlt kilenc koporsót, tört-zúzott, két női holttestet pedig brutálisan megerőszakolt – írja az Origo a BBC információira hivatkozva.


A férfit még a helyszínen elfogták, majd bíróság elé állították, ahol tettéhez képest viszonylag enyhe büntetéssel megúszta.

Az Origo beszámolója szerint a migráns hátterű nekrofil férfi hat év letöltendő börtönbüntetést kapott, és tíz évre pedig szexuális bűnözőként vették nyilvántartásba.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Orbán Viktor: Közép-Európa lesz Európa jövője

    Orbán Viktor: Közép-Európa lesz Európa jövője

    Kellő szerénységgel, de 30 év teljesítményének önbizalmával és az európai helyzet ismeretében mondhatni, hogy 30 éve még azt gondoltuk, Közép-Európa jövője Európa, de ma már azt látni, hogy “mi vagyunk Európa jövője”, és “készen is állunk erre a küldetésre” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Prágában a bársonyos forradalom 30.

  • Bill Gates a világ leggazdagabb embere

    Bill Gates a világ leggazdagabb embere

    Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója a világ leggazdagabb embere – derül ki a Bloomberg hírügynökség pénteken ismertetett Bloomberg Billionaires Indexéből.

  • Több ezer migráns várakozik Bosznia-Hercegovinában

    Több ezer migráns várakozik Bosznia-Hercegovinában

    Több ezer migráns torlódott fel Bosznia-Hercegovinában, de a számuk akár több tízezerre is nőhet a jövőben – közölte a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese szombat reggel az M1 aktuális csatornán.