EUR: 334,35 Ft
CHF: 304,14 Ft
2019. november 22., péntek
Cecília

Külföld

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak április végén Spanyolországban

Előrehozott parlamenti választások kiírását jelentette be Pedro Sánchez spanyol kormányfő pénteken Madridban.

“A két lehetőség közül, nem tenni semmit és folytatni költségvetés nélkül, vagy kiírni a választásokat és szót adni a spanyoloknak, én a másodikat választom. Spanyolországnak továbbra is haladnia kell, továbbra is fejlődnie kell” – fogalmazott a miniszterelnök, aki bejelentését megelőzően rendkívüli tanácskozást tartott minisztereivel, döntéséről pedig tájékoztatta VI. Fülöp spanyol királyt is.


A kormányfő azután határozott az előrehozott választások kiírása mellett, hogy a spanyol parlament szerdán leszavazta a kormány idei költségvetési javaslatát, amelyre több mint húsz éve nem volt példa Spanyolországban. A parlamenti ciklus eredetileg 2020 nyarán ért volna véget.

Pedro Sánchez bírálta a 2019-es büdzsé tervezetét leszavazó ellenzéki pártokat, akik ezzel “az elmúlt évtized legszociálisabb költségvetését utasították el”. A pártok nem a közérdeket tartották szem előtt – hangsúlyozta.


Hozzátette: épp emiatt az elmúlt hónapok során több, az állampolgárok jóléte szempontjából fontos törvény elfogadását is akadályozták, így nem ment át a parlamenten például az eutanáziatörvény vagy a munkaügyi reform sem.

Mint mondta, ezzel együtt is a szocialista kormány nyolc és fél hónapos működése során 13 törvényt és 24 törvényerejű rendeletet léptetett életbe. Intézkedéseik közül kiemelte a nyugdíjemelést, a közalkalmazotti béremelést, valamint a minimálbér emelését, amelyekre “költségvetéssel vagy anélkül”, de garanciákat biztosítottak.

Pedro Sánchez szerint a vita most arról szól, hogy ki milyen Spanyolországot szeretne megteremteni.

A jobboldal és annak három pártja, amely a múlt hétvégén előrehozott választásokat követelve nagyszabású felvonulást tartott Madridban, olyan Spanyolország mellett van, “amelyben nem férünk el sokan, amelyben csak ők férnek el” – jelentette ki.

“Meggyőződésem, hogy vissza lehet állítani az állampolgárok számára hasznos politikát, a toleranciát, a tiszteletet, a józan észt, a mérsékeltséget” – fogalmazott Sánchez, hozzátéve, hogy véleménye szerint az ország egységének egyetlen garanciája a szociális és területi kohézió megerősítése.

Kapcsolódó Cikkek

  • Százéves italokat mentettek a tengerből

    Százéves italokat mentettek a tengerből

    Elképesztő rakománnyal jött fel a víz felszínére az Ocean X svéd merülőcsoport, akiknek 900 palack nedűt sikerült megmenteniük egy 1917-ben elsüllyedt hajóról.

  • Részegen ügyelt a radiológus

    Részegen ügyelt a radiológus

    Hatalmas lelki bánatában igen erősen felöntött a garatra egy radiológus Oroszországban, a gond ezzel csak az volt, hogy ezt munkaidőben tette.

  • A nap képe: Harci panda

    A nap képe: Harci panda

    Bemutatták a Belgiumban található Pairi Daiza állatkert 3 hónapos pandakölyök ikreit. A képen Bao Di, az ikerpár hím tagja látható, aki nyugodt nővérével ellentétben nagyon aktív, félelmetesen vicsorít a kis csöppség.