EUR: 322,37 Ft
CHF: 287,51 Ft
2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Egyéb Ózd

Eredményesebb tavaszban reménykednek

Az NB I B-s kézilabda-bajnokság 10. helyén zárta az őszi szezont az ÓAM-ÓKC, ebben több sérülés és formahanyatlás is közrejátszott a mérkőzéseken. A bajokat tetézi, hogy két meghatározó játékos bejelentette távozását, ami miatt különösen a védekezési struktúrát kell átalakítani. Érkeztek viszont új játékosok is a 14 fős keretbe.

Az első számú problémát a játékoskeret szűkössége jelenti, hiszen elég egy-két sérülés, és máris gondok adódnak az összeállítással. Jelenleg egyik jobbszélsőjük küzd tartós betegséggel, pótlását az utánpótláscsapatból igyekeznek megoldani. Amire nem számítottak, két játékos az érvényes szerződés ellenére elköltözött Ózdról és már a Nyíregyháza edzéseit látogatják. Nyitrai János középső védőként és beállóként játszott, míg Lestál Martin balszélső és irányító volt. A belső védekezést a jövőben Csépányi Gergőnek és Kocsis Csabának kell megoldani. Egerből kaptak segítséget az ózdiak, ahonnan Péter Attila kölcsönbe érkezett, míg Szepesi Noel kettős játékengedéllyel rendelkezik, vagyis bármikor visszahívhatja az anyaegyesület – nyilatkozta Szakál György. Hozzátette: érkezett még a NEKA-tól az ózdi nevelésű Tóth Patrik, aki sokáig bajlódott sérüléssel, ezért most az ifjúsági csapatban kap lehetőséget a bizonyításra. Az utánpótlástól Gyöngyösre, illetve Füzesabonyba távozott egy-egy játékos, Boris Manojlovity kapus viszont a vállműtétje után már edzésbe állt, és a bajnokság kezdetére remélhetően formába lendül.


Fotó: ÓAM-ÓKC
 Rendezték a soraikat a tavaszi rajtra

A vezetőedző elmondta, hogy Závodszky István edző kollégájával közösen készítik fel a csapatot a tavaszi rajtra, a csapategység kialakítását számos edzőmérkőzés segítette. Ismerve a mezőny csapatainak játékosállományát és anyagi lehetőségeit, ősszel a reális cél a 7–8. hely megszerzése volt. A tervezetthez képest négy pont bennmaradt, amit idén kell pótolni. A sorsolás nem éppen kedvező, hiszen az első hat fordulóban előttük álló csapatokkal játszanak, köztük a feljutásra esélyes Orosháza, Békés és a PLER együttesével. Célként továbbra is a középmezőnyt határozzák meg, mert a vezetők úgy érzik, van annyi potenciál a csapatban, hogy ez az elvárás reális legyen. A keretben egyébként hét fő saját nevelésű játékos van, ami az ózdi utánpótlás-nevelés jó színvonalát jelzi. Megtartani azonban nehéz a fiatalokat, hiszen a főszponzor ÓAM mellett csak az önkormányzattól kapnak támogatást, és így viszonylag szűkösek a lehetőségeik.

A sportcsarnok rekonstrukciójára van nyertes pályázat és csak remélni lehet, hogy a munkálatok a bajnokság befejezése után kezdődnek el, mert a városban nincs másik hitelesített kézilabdapálya.


Február 16-án 18.00 órától a törökszentmiklósi Székács csapatát fogadja az ÓAM-ÓKC, akik ellen van törleszteni való, hiszen ott szenvedett súlyos sérülést Pánczél, két ózdi  játékost pedig piros lappal állítottak ki a játékvezetők, és ez két bajnoki pontba került.

Kapcsolódó Cikkek

  • Légy szíves! Légy színes!

    Légy szíves! Légy színes!

    Nem mindennapi kiállítás nyílt a Zsókavár Galériában, ahol a kerületben található Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának MásKépp Műhelyében alkotók műveit tekinthetik meg.

  • Hendrix-műsor Tátraival

    Hendrix-műsor Tátraival

    A hejőcsabai Gárdonyi Parkban, varázslatos környezetében, június 28-án lehet majd egy különleges zenei csemegét nézni-hallgatni.

  • GasztroSopron Bortúra

    GasztroSopron Bortúra

    GasztroSopron Bortúra címen várnak mindenkit egy egész várost behálózó bortúrára, ahol 11 helyszínen 11 soproni és 11 nem soproni borásszal találkozhatnak a résztvevők június 15-én 14 és 22 óra között.