EUR: 322,37 Ft
CHF: 287,51 Ft
2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Extra

Exatlon Ágit cserben hagyta a családja

Palásti Ágnes, az Exatlon Hungary versenyzője, hamar megtanulta, hogy csak saját magára számíthat. A 26 éves személyi edző korábban egy családi vállalkozást vezetett, azonban végül egyedül maradt, és be kellett zárnia. Négy testvére közül pedig csak kettővel tartja a kapcsolatot. 

fotó: TV2

– Folyamatosan keresem az új kihívásokat. Az Exatlon Hungaryt pedig pont nekem találták ki. Új környezet, emberek és izgalmas feladatok. Az pedig, hogy ez egy realityműsor is, még inkább lázba hozott. Jó csapatjátékosnak tartom magam és könnyen alkalmazkodom is, ugyanakkor karakán nő vagyok, aki odamondja ha valami nem tetszik. Emiatt elég megosztó lehetek – kezdte kiutazása előtt a TV2 extrém sport reality versenyzője, aki a Kihívók csapatában teljesít minden hétköznap este. Palásti Ágnes jelenleg személyi edzőként dolgozik, emellett fitneszversenyző. Korábban pedig úszott, és kipróbált néhány harcművészetet is. A 26 éves versenyző fiús lánynak tartja magát, gyerekként babázás helyett motorokat szerelt.


– Öten vagyunk tesók, három lány és két fiú. Én mindig a bátyáimmal voltam, együtt fociztunk vagy szereltünk. A lány tesóimmal sosem éreztem jól magam, nem éreztem azt, hogy közéjük tartoznék. Ez pedig a mai napig így van. A fiúkkal egy házban lakom és szoros a kapcsolatom, a nővéreimmel nem is beszélek, egyszerűen nincs miről – vallott Ágnes, aki a sportok mellett igazi állatbarát. Korábban volt egy gazdaság, amit családjával együtt vezetett, azonban hamar egyedül maradt, és nem tudott megbirkózni a sok feladattal.

– Családi vállalkozásként belekezdtünk egy állattenyésztő farm vezetésébe. Nekem van állattenyésztő mérnöki diplomám, úgyhogy szívesen csatlakoztam. Eleinte minden nagyon jól ment, később azonban minden rám maradt, cserben hagyott a családom. Közben végeztem két sulit, és elkezdtem fitneszezni, így nem volt időm egyedül vezetni a gazdaságot. Fájó szívvel, de tavaly be kellett zárnom. Nagyon rosszul érintett, mert sok állat volt ott, akiket én segítettem a világra és neveltem fel. Megtanultam: csak saját magamra számíthatok az életben. Nem engedtem azonban el, az az álmom, hogy egy farmon, távol a várostól alapítok családot.


 

Kapcsolódó Cikkek