EUR: 322,37 Ft
CHF: 287,51 Ft
2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Belföld

Ezután is küzdeni kell a “migránsbiznisz” ellen

Ezután is küzdeni kell a “migránsbiznisz” ellen, nem lehet engedni, hogy tömegével hozzanak bevándorlókat Európába, és ezen még pénzt is keressenek – nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a kormány.hu-nak.

Dömötör Csaba arra reagált, hogy a Fővárosi Törvényszék elutasította az Ahmed H. által a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen személyiségi jogi jogsértés miatt benyújtott keresetet ugyancsak pénteki, elsőfokú, nem jogerős ítéletében.


Dömötör Csaba közölte: a bíróság döntése azt mutatja, hogy a valóságot és a tényeket nem lehet letagadni.

Ahmed H. kövekkel támadt a rendőrökre, ami bűncselekmény, nemcsak Magyarországon, hanem bármely európai országban – tette hozzá. Úgy fogalmazott: nem a kormány sértette meg Ahmed H. jó hírnevét, hanem saját maga, azzal, hogy bűncselekményt követett el, és ezt tudják azok a brüsszeli politikusok és aktivisták is, akik végig őt védték “a magyar rendőrökkel szemben”.


Hangsúlyozta: a kormány a lehető legkomolyabban gondolta, amit plakátra is kiírt, hogy ha valaki Magyarországra jön, akkor be kell tartania az ország törvényeit.

Ezután is küzdeni kell a “migránsbiznisz” ellen, nem lehet engedni, hogy tömegével hozzanak bevándorlókat Európába, és ezen még pénzt is keressenek – közölte Dömötör Csaba.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Gulyás: szabad akaratunkból vittük sikerre a rendszerváltoztatást

    Gulyás: szabad akaratunkból vittük sikerre a rendszerváltoztatást

    Az elmúlt két évszázad történelmi fordulópontjai közül a rendszerváltoztatás volt az, amelyet az ország szabad akaratából, jelentős áldozatok árán sikerre vitt – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Terror Háza Múzeum 30 éve szabadon című kiállításának vasárnapi megnyitóján.

  • A nap képe: Dagonya

    A nap képe: Dagonya

    A somogybabodi Nemzetközi Off Road Fesztiválon idén sem maradtak szárazon a versenyzők. Európa legnagyobb terepjárós eseményén csaknem 1200 autó és 20 ezernél is több résztvevő merült el a sárban.

  • Baseball ütővel esett a tanulókocsinak

    Baseball ütővel esett a tanulókocsinak

    Egy 42 éves kamionos férfinak annyira elgurultak a gyógyszeri, hogy baseball ütővel esett neki az előtte lassan haladó tanulókocsinak a 68-as főúton Marcali-Bize irányába.