EUR: 322,36 Ft
CHF: 287,95 Ft
2019. június 16., vasárnap
Jusztin

Egyéb Eger

Hidvéghi Balázs volt Nyitrai Zsolt vendége

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, európai parlamenti képviselőjelöltje volt a díszvendége annak az ünnepi eseménynek, amelyet az Egri Polgárok Háza 6. születésnapja alkalmából rendeztek.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta, az útkeresés időszakában gondoltak arra, hogy a kormánypártnak és szimpatizánsainak egy olyan méltó helyet kell kialakítani Egerben, ahol találkozhatnak a város polgáraival is. Hiszen – tette hozzá – minden közösségnek szüksége van egy otthonra, ahová akár vendégeket is hívhat, ahol összejöhetnek, illetve ahol szolgáltatást nyújthatnak az oda betérőknek. Ma már a környék lakói és a civil szervezetek is itt tartják összejöveteleiket, ám természetesen számos érdekes és izgalmas közéleti programnak is otthont adott a ház a hat esztendő alatt. Így ma már bátran állítható, hogy az Egri Polgárok Háza a város egyik legfontosabb közéleti tere lett – fejtette ki Nyitrai Zsolt, majd köszönetet mondott azoknak az önkéntes segítőknek, akik lehetővé teszik, hogy egyre több szolgáltatást és programot kínálhassanak a látogatóknak.


A vendéglátó először ifjú éveiről kérdezte a vendéget, akitől megtudtuk egyebek mellett azt, hogy 1989-től – ekkor lépett be a Fideszbe, viselt szakállt, de azt is, hogy remekül zongorázik, korábban kiváló vívó volt, szabadidejében pedig mai is szívesen hódol szenvedélyének, a sízésnek. Elhangzott az is, hogy négy gyermeke van, és bár sok az elfoglaltsága, igyekszik minél több időt tölteni a szeretteivel.

A beszélgetés közben kiderült, hogy édesapja aktív szerepet töltött be az ötvenhatos forradalomban, a műegyetemisták legendás tüntetésén is részt vett, ezért később börtönbe került. Édesanyja, aki akkor 16 éves volt csupán, ugyancsak részese volt az eseményeknek, így hálával tartozik azért, hogy olyan családban nőhetett fel, ahol mindig megemlékeztek a magyar történelem egyik legfontosabb korszakáról.


Egy másik kérdés kapcsán a jelenlévők megtudhatták, hogy 14 éven át dolgozott Franciaországban és Belgiumban, ahol az európai intézményekben az ifjúság helyzetével és a civil szervezetekkel foglalkozott. Mint kifejtette, már akkor megtapasztalta a baloldali és liberális álláspont kizárólagos jellegét, azt, hogy csak a saját eszmerendszerükben képesek gondolkodni.

Hidvéghi Balázs a közelgő európai parlamenti választás kapcsán szólt arról is, hogy sok országban kezdik felismerni, rossz irányba mennek a dolgok. Brüsszel például, ahol évekig élt, ma egy „lelketlen” város benyomását kelti, sok helyi már elköltözött, rengeteg bevándorló és európai uniós bürokrata él ott egy gyakorlatilag zárt világban, amelyben utóbbiak inkább csak magukkal foglalkoznak. Jellemző, hogy a britek kiválása mekkora sokkot okozott körükben, hiszen az EU az egyik legerősebb tagját vesztette el.

Az est végén előkerült a már hagyományosnak számító születésnapi torta is, melyet a jelenlévők a vendég közreműködésével szeltek fel és fogyasztottak el.

Kapcsolódó Cikkek