EUR: 316,40 Ft
CHF: 281,87 Ft
2019. március 23., szombat
Emőke

Belföld

Így fogták el a szökevény ámokfutót – Videó!

Döbbenetes videót közölt a rendőrség a hétvégi fogolyszökésről, túszejtésről és autós üldözésről. Sz. Károly legalább öt golyót kapott, az őt elfogó rendőröket pedig kitüntették, és a Szent György-emlékérmet is megkapták.

Már korábban is tervezte szökését Sz. Károly, aki pénteken az ítélethirdetés után a biztonsági őrt túszul ejtve szökött meg a Fővárosi Törvényszékről. A férfi egy Nissan sofőrjét arra kényszerítette, hogy padlógázzal meneküljenek. A hajsza Újpalotáig tartott, ahol a Szentmihályi és Nyírpalota út sarkán Sz. Károly autót akart cserélni, de a kiszemelt Mercedes tulajdonosa dulakodni kezdett vele. A szökevény tűzpárbajba keveredett a rendőrökkel, akik végül öt lövéssel ártalmatlanították. A férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, állapota azóta stabilizálódott.


Mint megtudtuk, Sz. Károly korábban a X. kerületben lakott, ahol egy ideig egy kétgyermekes elvált nővel élt. A lakókörnyezetében is tettek ellene feljelentést könnyű testi sértés és garázdaság miatt, és végül a párja is búcsút intett neki. Sz. Károly korábban dolgozott az építőiparban, és futárként is, de sehol nem tudott beilleszkedni, így mindenhonnan hamar elbocsátották. Ezután jöttek a kisebb bűncselekmények, majd 2017-ben következett a kőbányai bankrablás, ahol a rendőrök elől menekülve az úttesten elgázolta egy kisteherautó. Sz. Károly akkor kilenc év börtönt kapott. Ez utóbbit fejelték meg egy év egy hónappal.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek