2019. március 21., csütörtök
Benedek

Belföld

Itt a döntés! Felmentették Demeter Mártát

A politikusnál nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg az Alkotmányvédelmi Hivatal, a parlament hétfőn lépett.

„Az imént az Országgyűlés úgy döntött, felmenti Demeter Mártát a Honvédelmi és rendészeti bizottságban betöltött tagsága alól” – írta ki közösségi oldalára Németh Szilárd, a bizottság elnöke hétfőn kora délután. Ezzel az LMP társelnökének megszűnt a megbízatása a bizottságban.


Mint arról a Lokál korábban beszámolt, Demeter Márta azután fordult írásbeli kérdésekkel a honvédelmi és a belügyminiszterhez, hogy egy iratbetekintés során megtudta, egy Ciprusról indult katonai repülőn utazott egy olyan utas is, akiről a neve alapján azt hitte, a miniszterelnök lánya. Ez a hír a sajtóban több helyen is megjelent. A HM is megerősítette, hogy nem Orbán Viktor kormányfő lánya, hanem egy Cipruson szolgálatot teljesítő, Orbán vezetéknevű magyar katona gyermeke utazott haza Ciprusról katonai repülővel a NATO-normák szerint. A történtek után Kövér László az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál kezdeményezte az LMP-s politikus nemzetbiztonsági felülvizsgálatát.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek