2019. június 19., szerda
Gyárfás

Sport

Kakuszi Ádám idén a Supersport 300-ban versenyez

A H-Moto Team fiatal motorversenyzője kemény edzőtáboron van túl, hiszen négy napon keresztül
kizárólag a fizikai felkészülésen volt a fő hangsúly Tiszakécskén. Az edzéseket vezető Lécz Gergő szerint
Ádám szeme előtt a napi három edzésen kizárólag az elérendő cél lebegett.

Nem unatkozik a H-Moto Team gyorsasági motorversenyzője Kakuszi Ádám, igaz, ő egyelőre nem  versenypályákon száguldozik, mint csapattársa, a Katarban vitézkedő Kovács Bálint. A 15 éves motoros az elmúlt
héten az idei év első edzőtáborában készült a 2019-es szezon feladataira. Nem volt egyszerű dolga, hiszen négy
napon keresztül Tiszakécskén a korábbi MotoCross-versenyző, Lécz Gergő irányításával naponta háromszor edzett: reggel futás szerepelt a programban, ezt követte az úszás, majd zárásként tornatermi erősítés. Persze kell is a fizikális alap, hiszen Ádám ebben az évben már nem az ADAC Junior Cup utánpótlás sorozatban fog rajthoz állni, hanem a felnőttek között a Supersport 300-as kategóriában.


– Nagyon kemény napokon vagyok túl, de nem tagadom, élveztem az edzőtábor minden pillanatát. Az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe, és bizony nem volt egyszerű a mínuszokban a jeges úton, földön lefutni az előírt
távokat. Idén komoly változás lesz a pályafutásomban, hiszen már a felnőtt mezőnyben a Supersport 300-as
kategóriában fogok versenyezni. Az már biztos, hogy a magyar bajnokságban rajthoz állok, de arról még zajlanak a
tárgyalások, hogy a nemzetközi mezőnyben végül hol indulok. Vélhetően egy új modellel állok majd rajthoz, de erről ennél többet nem mondhatok – árulta el Kakuszi Ádám.

Az edzőtábort vezető Lécz Gergő nagyon elégedett volt Ádám hozzáállásával.
– Nagyon szorgalmas volt az első pillanattól kezdve, látszódott rajta, kizárólag az általa megfogalmazott cél elérése
lebeg a szeme előtt. Szó nélkül végigcsinálta a felkészülést, és ami még ennél is fontosabb, végig is bírta mind
fizikailag, mind pedig mentálisan. Kifejezetten a motorozáshoz való felkészülést végeztünk, így bízom abban, hogy
Ádám idei eredményeihez sikerült ezzel a táborral hozzájárulnom – tette hozzá a korábbi MotoCross-versenyző.


Kapcsolódó Cikkek