EUR: 334,80 Ft
CHF: 306,34 Ft
2019. november 13., szerda
Szilvia

Extra

Kamurehabon pihent Curtis

Curtis a hétvégén jött ki a rehabról, ahol szaunaterápiával és méregtelenítéssel gyógyult. A Ripost kiderítette, hogy ez a fajta elvonókúra a Szcientológia Egyház módszere, amely a szakértők szerint egyáltalán nem hatásos. 

fotó: TV2

Curtis hétfőn nyilatkozta a TV2 Mokka műsorában, hogy öt és fél héten át egy különleges szaunaterápiával és méregtelenítő programmal próbált leszámolni drogfüggőségével. A Ripost azonban kiderítette, hogy ezt a fajta módszert egyedül a  Szcientológia Egyház drogelvonó központja, a Narconon alkalmazza, a kezelés pedig 4,4 millió forintba kerül. A lap értesülései szerint a rappert már jó ideje győzködte az egyház, hogy vegyen részt a kezelésükön.


Dr. Funk Sándor elismert addiktológus a lapnak elmondta: ez a módszer egyáltalán nem alkalmas egy drogfüggő kezelésére. „Orvosi szempontból semmiképp nem értek egyet ezzel a módszerrel. Az órákon át tartó szaunázást kifejezetten életveszélyesnek tartom, hiszen nagyon megterheli a keringést. Ha jól emlékszem, Curtis azt is kiemelte, hogy egy úgynevezett mentor állt mellette a kezelés során, ám arról már nem volt szó, hogy az illető egy képzett addiktológus lett volna. Úgy tudom, a szcientológusok élnek ilyen módszerekkel, ami ráadásul jó sokba is kerülhet” – nyilatkozta a Ripostnak. Zacher Gábor toxikológus pedig egyenesen sarlatánságnak nevezte a módszert.

„Nem csak hogy a sarlatánság kategóriájába tartozik ez a kezelés, de kimeríti a szándékos veszélyeztetés bűnügyi fogalmát is” – tette hozzá.


Balázs Curtisnek: Ez prosztóság

Curtis tegnap Balázsék reggeli műsorának egyik vendége lett volna. A rapper azonban nem volt elérhető a megbeszélt időpontban, így elmaradt az interjú. Később közösségi oldalán arra hivatkozott, hogy elfelejtette. – Ez nettó prosztóság. (…) Biztos, hogy nem beszélek róla többet, és megértem Majkát. Egy napot sem tudnék együtt dolgozni egy ilyen emberrel” – fakadt ki Sebestyén Balázs.

Sebestyén Balázs
Fotó: Mészáros Diána

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek