2019. november 19., kedd
Erzsébet

Egyéb Érd

Kikelet februárban

Szövegek és dallamok egymásra találása

Lemezbemutatónak adott otthont február első napján a Szepes Gyula Művelődési Központ, ám az est folyamán kiderült, hogy ezúttal többről van szó, nem csupán egyszerű CD-hallgatásról. Mint korábban beszámoltunk róla, az idei Érdi Művészeti Díj elismerést Szigeti Eszter vehette át a magyar kultúra napja városi ünnepségén.


A dalszerző-énekes, Szigeti Eszter hangja szinte rásimult a verssorokra

Szigeti Eszter énekesnő-dalszerzőről köztudott, hogy szinte nincs olyan városi kulturális rendezvény irodalmi műsortól kiállításmegnyitóig, amelyen ne szerepelne alkotótársával, Varga Zoltán zongoraművésszel együtt.

Az alkotópáros, Szigeti Eszter és Varga Zoltán, háttérben a lemezborító vetített képe

 

Szigeti Eszter kincsei: a művészeti díj, az Érdikum-oklevél, az IRKA emlékérem – és a most bemutatott CD borítója

Most a napokban elkészült, „Kikelet” című CD-jüket mutatták be a közönségnek, ám nem hiába jelent meg a bemutatón a Poly-Art alkotóközösség, valamint az érdi Irodalomkedvelők Klubja, azaz: az IRKA számos tagja. A lemez alkotói ugyanis ezúttal az ő írásaikat, pontosabban az IRKA tizenkét tagjának alkotását zenésítették meg. A helyi kulturális paletta további szereplőjének megjelenését mutatta, hogy a Képzőművészek Érdi Köre, azaz a KÉK képviseletében Ilka Károly szobrászművész is „helyet kért” magának a lemezen, mivel Illúzió című alkotása dalszerzésre ihlette Esztert.


A most bemutatott CD elkészülte nem volt előzmény nélküli. Nem véletlen, hogy a két alkotó tevékenysége 2016-ban elnyerte az érdikum minősítést. Aktívan részt vesznek a város kulturális életében, Szigeti Eszter az Érdi Lengyel–Magyar Baráti társaság szervezésében Érd testvérvárosában, Lubaczówban énekelt már lengyelül is, a postástelepi Kármel-hegyi Boldogasszony-templom vasárnap esti szentmiséjének pedig állandó gitáros énekese. A lemez közvetlen előzménye a Hit és bizalom, valamint a Dallammá válva című CD-k megjelenése volt. Mindkettőn Bíró András Érden élt író, költő verseinek megzenésítése szerepel – ezeket követte tehát most a Kikelet.

Az est háziasszonya, Daróci Lajosné verssorok és dallamok egymásra találásáról beszélt

A dalszövegek témaválasztéka rendkívül széles, ám a szövegírók neveit és a dalok címeit aligha érdemes felsorolni – ezeket a dalokat hallani, hallgatni kell. Az est háziasszonya, az IRKA vezetője, Daróci Lajosné is inkább a szövegek és a dallamok egymásra találására hívta fel a figyelmet. Mint elmondta: a megzenésített verseket olvasva ezentúl akarva-akaratlan felidéződik a lemezről hallott, hozzájuk tartozó dallam, el se lehet képzelni, hogy ezekhez a verssorokhoz más melódia társuljon.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.