2019. március 23., szombat
Emőke

Belföld

Kóstoló kört tartanak az ország ötven legjobb borászával

Kóstoló kört tartanak az ország ötven legjobb borászának részvételével március 2-án Budapesten, a szakmai megmérettetésen dől el, ki lesz a Borászok borásza díj nyertese – közölte az elismerés alapítója pénteken az M1 aktuális csatornán.

Rókusfalvy Pál azt mondta, hogy az eddigi évek 12 győztese választja ki az ötven legjobb borászt, akik a kóstoló kör keretén belül egymás között döntik el, ki legyen a Borászok borásza díj győztese.


Szerinte a borászoknak kevés lehetőségük van összegyűlni, ezért ez jó alkalom a beszélgetésre, valamint más borvidékek borainak megismerésére.

Délután három órától nyilvánossá válik a kóstoló, azonban a jegyek csak korlátozott számban érhetőek el – ismertette.

Kitért arra is, a díjra egy borász három borral jelentkezhet, az egyiknek alapbornak kell lennie, amely bemutatja a borvidékre jellemző ízeket, illatokat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Az illegális migrációnak nincsenek nyertesei

    Az illegális migrációnak nincsenek nyertesei

    Budapest, 2019. március 22., péntek (MTI) – Az illegális migrációnak nincsenek egyértelmű nyertesei, legfeljebb csak haszonélvezői vannak – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáját megnyitó beszédében.

  • Meghatározó a bíróságok szerepe a társadalom életében

    Meghatározó a bíróságok szerepe a társadalom életében

    A bíróságok még az igazságszolgáltatásnál is komolyabb szerepet töltenek be a társadalom életében, létük önmagában meghatározó a jogi kultúra, a béke, az együttélés szempontjából – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken Kaposváron.