2019. november 18., hétfő
Jenő

Külföld

Különbíróság létrehozását javasolja Bécs az európai dzsihadisták ügyében

A Közel-Keleten működő különbíróságok létrehozását javasolta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter azon dzsihadisták ügyében, akik európai országokból érkeztek és csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában vagy Irakban.

Kickl a Kronen Zeitung című osztrák napilapban szombaton megjelent nyilatkozatában felvetette, hogy az Európai Uniónak az ENSZ segítségével a közel-keleti régióban kellene felállítania az Iszlám Állam európai zsoldosainak ügyében eljáró különbíróságokat. Meggyőződése szerint ez lehetővé tenné a tanúk meghallgatását és a bűnügyi eljárás lefolytatásához szükséges információk megszerzését helyben.


Az osztrák belügyi tárcavezető szavai szerint Bécs elfogadhatatlannak tartja, hogy visszafogadják Európába azokat a zsoldosokat, akik azért utaztak a konfliktus sújtotta régiókba, hogy a szélsőségesek oldalán harcoljanak. Ez vonatkozik a terroristák feleségeire is, akik – mint mondta – megbízható fedezéket biztosítottak férjeiknek, és főztek rájuk, miközben ők harci cselekményeket folytattak.

“Ausztriába 30-60 ilyen ember akarhat visszatérni. Önként utaztak oda, terrorista szervezetek oldalán harcoltak, megsebesültek, most meg annak az államnak az egészségügyi rendszerét akarják használni, amelyet meg akarnak semmisíteni” – fogalmazott Kickl. “Elfogadhatatlan az ilyen +időzített bombákat+ visszafogadni Ausztriába. Elegen vannak nálunk hasonlóan problémás személyek az országban” – tette hozzá.


Donald Trump amerikai elnök a múlt hétvégén felszólította Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot és más európai szövetségeseit, hogy fogadják vissza és állítsák bíróság elé azt a több mint 800 dzsihadistát, akiket Szíriában fogtak el. Az amerikai elnök jelezte, hogy elutasító válasz esetén szabadon engedik a szélsőségeseket.

A Washington által támogatott kurdok ezt követően leszögezték, hogy nem engedik szabadon az Iszlám Állam külföldi dzsihadistáit, de hazájuknak felelősséget kell vállalniuk értük.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Döbbenetes! Potyautas migránsok okoztak tüzet egy hajón

    Döbbenetes! Potyautas migránsok okoztak tüzet egy hajón

    Hat algériai illegális bevándorló szorult orvosi ellátásra a romániai Konstanca kikötőjében, miután tüzet okoztak azon a panamai zászló alatt közlekedő hajon, amelynek fedélzetén elrejtőztek – közölte hétfőn a román parti őrség.

  • Brexit-ellenes kampány finanszírozása miatt nyomoznak Soros György ellen

    Brexit-ellenes kampány finanszírozása miatt nyomoznak Soros György ellen

    Nyomozást rendeltek el az Egyesült Királyságban a bevándorláspárti milliárdos, Soros György ellen. A brit hatóságok azt feltételezik, hogy Soros nagy összeggel támogatta a Brexit-megállapodás létrejöttét, illetve jelentős pénzösszeget fektetett be annak érdekében, hogy megbuktassa Boris Johnson Bexit-párti konzervatív kormányfőt – írja a Tűzfalcsoport nevű tényfeltáró blog brit forrásokra hivatkozó riportjában.