2019. június 19., szerda
Gyárfás

Egyéb Kecskemét

Kultúrházak éjjel-nappal!

Országszerte több száz kulturális központban és művelődési házban várják változatos programokkal az érdeklődőket a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat alkalmából – Kecskemét kiemelt vidéki helyszíne a kezdeményezésnek. Február 16-án 11 órától kezdődnek a színes programok a Hírös Agóra Kulturális Központban.

Novák Péter (jobbra) a programsorozat védnöke

– A Magyar Népművelők Egyesülete által tizenhárom évvel ezelőtt útjára indított eseménysorozat célja, hogy minél többen részesei legyenek a közművelődési intézmények által nyújtott kulturális sokszínűségnek – hangsúlyozta Bordás István, az egyesület elnöke, majd hozzátette: évről évre a kulturális területen dolgozó szakemberek elhivatottsága, fantáziája, kreativitása tartja életben nagy sikerrel a kezdeményezést.


Novák Péter színész, zenész, rendező, a programsorozat védnöke is hangsúlyozta, hogy a közművelődésben dolgozók hétköznapi hősök, akiknek munkájával erősödnek a helyi értékek, helyi közösségek, és közvetítik az élményeket a nagyközönség felé.

A kecskeméti Hírös Agóra színes programkavalkáddal készül „Eljött a Te időd!” jelmondattal. A kínálatban szerepel többek között kötetlen rajz-, festő- és kézműves-foglalkozás gyermekek és felnőttek részére, textilszatyor-nyomtatás és „időálló” vászontáska festése. A beltéri színpadon a First Step Dance, az Ifjú Morbid Színpad, a Kecskeméti Színjátszó Műhely és a BarIson együttes szórakoztatja a nagyérdeműt 11-től 13 óráig. Értékes nyeremények, koncert-, színház- és mozijegyek is várják azokat, akik ellátogatnak a Deák Ferenc térre, a Kultúrházak éjjel-nappal városi rendezvényére!

Címkék

Kapcsolódó Cikkek