EUR: 327,31 Ft
CHF: 301,59 Ft
2019. augusztus 20., kedd
István

Belföld

Kunhalmi Ágnes megint koppant egy nagyot!

Nem bírta elengedni az első fokon már elbukott rágalmazási feljelentését Kunhalmi Ágnes, aki most másodfokon, jogerősen is pert vesztett. A szocialisták „ajtónállója” azért jelentette föl Budai Gyulát, mert a fideszes politikus – egy tanúvallomásra hivatkozva – azt mondta: Czeglédy Csaba pénzelte az MSZP 2014-es kampányát Kunhalmin keresztül. A bíróság szerint ezzel az állítással az égvilágon semmi probléma sincs – írja a PestSrácok.hu.

A portál emlékeztet arra, hogy a történet még tavaly márciusban kezdődött, amikor Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő a TV2-nek a következőket nyilatkozta: Kunhalmi Ágnes találkozott Czeglédy Csabával. Kunhalmi akkor az MSZP budapesti elnöke és az MSZP országos elnökségi tagja volt, és megállapodtak abban, hogy Czeglédy fogja az MSZP országos kampányát finanszírozni, és ehhez pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek.


A szocialista politikus a bírósághoz fordult: rágalmazás és becsületsértés miatt jelentette föl Budait. Beadványában Kunhalmi tagadta, hogy bármilyen pénzátadás történt volna, és úgy vélte, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva, aljas indokból rágalmazták meg őt, illetve sértették meg a becsületét.

Vasvári Csaba bíró akkori végzésében rámutatott: Budai Gyula kijelentése nem valósított meg rágalmazást, becsületsértést, mivel a magyar jogszabályok lehetővé teszik, hogy magánszemélyek pártokat támogassanak – tehát az ominózus kijelentéssel a feljelentett nem vádolta meg Kunhalmit törvénytelenséggel. Az pedig, hogy Kunhalmi a kijelentést „szubjektíve hogyan értelmezi, annak milyen mögöttes tartalmat tulajdonít”, büntetőjogilag nem értelmezhető, személyes sérelemérzete, felháborodása pedig közömbös – ismerteti a Pestisrácok.hu.


Kunhalmi Ágnesnek úgy tűnik mostanában nem nagyon sikerülnek jól a dolgai.

Tavaly novemberben számoltunk be arról, hogy az MSZP-s politikus élő adásban borult ki Simicska Lajos Hír TV-jében. Kálmán Olga is csodálkozott a jelenetsoroson.

De a legutóbbi akciója sem végződött túl jól. Decemberben többször is beszámoltunk arról, hogy az ellenzék miként randalírozott a tévészákházban. Kunhalmi Ágnes egy becsukódó ajtónak rohant neki, majd pattant vissza az ellenkező irányba.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Rendkívüli események nélkül zajlanak az augusztus 20-ai rendezvények Budapesten, a programokra rekord számú látogatót várnak – közölte Kovács Zoltán államtitkár, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője a Magyar ízek utcájában tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • A NASA űrszondát küld a Jupiter Európé nevű holdjára

    A NASA űrszondát küld a Jupiter Európé nevű holdjára

    A NASA illetékesei megadták a hivatalos hozzájárulást ahhoz, hogy űrszondát küldjenek néhány év múlva a Jupiter Európé nevű holdjára, a jégkéreg borította holdat a lehető legnagyobb részletességgel akarják feltárni az amerikai űrkutatási hivatal tudósai.