2019. december 12., csütörtök
Gabriella

Külföld

Leállítja az Airbus az A380-as gyártását

Leállítja az Airbus a világ legnagyobb utasszállító gépe, az A380-as gyártását – jelentette be Tom Enders, az Airbus-csoport vezérigazgatója csütörtökön Tolouse-ban.

A 2018-as pénzügyi év eredményeinek ismertetése során Tom Enders azt mondta, miután az Emirates légitársaság lemondta legutóbbi, 37 darabos megrendelését, meg kellett hozni a döntést az értékesítés leállításáról. A korábban megrendelt gépeket az Airbus még legyártja, az utolsó példány 2021-ben gördül ki a toulouse-i végösszeszerelő sorról.


Az Airbus évek óta nem talált új vevőt a listaáron 445 millió dollárba kerülő A380-asra, legnagyobb megrendelője az Emirates volt, a dubaji, Budapestre is közlekedő légitársaság 123-at rendelt meg a gépből, várhatóan az utolsót is ők kapják meg.

Az elmúlt hetekben már több sajtóhír jelent meg arról, hogy az Airbus kénytelen lesz leállítani a programot, miután az ausztrál Qantas visszamondta 8 darabos opcióját, az Emirates-el pedig nem sikerült megállapodni a 37 darabos plusz rendelés véglegesítéséről.


Az A380-as projektjét hivatalosan 2000-ben indította el az Airbus, majd többszöri csúszás után 2005 áprilisában hajtotta végre első felszállását, és a típus 2007. október 25-én állt kereskedelmi forgalomba a Singapore Airlines színeiben. A négyhajtóműves, kétszintes repülőgép konfigurációtól függően 575-853 utast tud a fedélzetére venni. Hatalmas méretei miatt azonban az Airbus számításaival ellentétesen kicsi volt a kereslet a gép iránt, mert nagyon kevés útvonalon van szükség ekkora kapacitásra.

Tíz évvel az első repülőgép üzembe állása után a Singapore Airlines kivonta az első gépet a flottából, amelyet később szétbontottak. Az európai légitársaságok közül a Lufthansa, a British Airways és az Air France üzemeltet A380-asokat.

Tizenegy év alatt az Airbus összesen 274 darab A380-asra kapott megrendelést, ebből eddig 234-et készített el.

Kapcsolódó Cikkek

  • Orbán Viktor: Ne engedjük, hogy a szegény országokkal fizettesék meg a klímaváltozás elleni harc költségeit

    Orbán Viktor: Ne engedjük, hogy a szegény országokkal fizettesék meg a klímaváltozás elleni harc költségeit

    A klímaváltozás elleni küzdelemről csütörtökön kezdődő tárgyaláson várható “csata közép-európai és magyar nézőpontból arról fog szólni, hogy ne engedjük meg a brüsszeli bürokratának azt, hogy megint a szegény emberekkel és a szegény országokkal fizettessék meg a klímaváltozás elleni harc költségeit” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben.

  • A magyar kormány készen áll a klímaegyezmény aláírására

    A magyar kormány készen áll a klímaegyezmény aláírására

    A magyar kormány készen áll a klímaegyezmény aláírására, négy feltétel teljesülése esetén : akkor, ha nem az emberekkel fizettetik meg a klímavédelem árát, nem emelkednek a családok számára az energia- és az élelmiszerárak, ha megmaradnak a kohéziós pénzek és támogatják az atomenergia használatát – derül ki egy az MTI birtokába jutott kormányzati előterjesztésből.

  • Hidvéghi Balázs: Az uniós bővítés történelmi tartozás a Balkán országainak

    Hidvéghi Balázs: Az uniós bővítés történelmi tartozás a Balkán országainak

    Az Európai Unió részéről a nyitás és a bővítés történelmi tartozás a Balkán országainak, valamint stratégiailag és politikailag fontos lehetőség, egyben felelőssége Európának – jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP) képviselő Strasbourgban a France24 francia hírtelevízió műsorában szerdán.