EUR: 323,44 Ft
CHF: 290,88 Ft
2019. június 26., szerda
János, Pál

Egyéb Szekszárd

Legjobb nyolc között Európában!

Erőn felül teljesítettek a lányok

Hatalmas küzdelemben ismét történelmet írtak a szekszárdi kosarasok. Bár sok játékos sérüléssel, betegséggel bajlódott ennek ellenére 26 ponttal legyőzték a lengyel Artego Bydgoszcz csapatát, amely eredménnyel bejutottak az Európa-kupa legjobb nyolc csapata közé.


17 pontos hátránnyal kezdett a KSC Fotó: Nagy Nándor

A szekszárdiak idegenben 17 pontos vereséget szenvedtek, ezért a továbbjutáshoz minimum 18 pontos győzelemre volt szükség. Emellett az is rossz előjel volt, hogy az idegenbeli mérkőzésen már az első negyedben megsérült amerikai légiósuk, Erica McCall, utólag kiderült, hogy részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, tájékoztatott a párharcot megelőzően Szabó Noémi, az Atomerőmű KSC Szekszárd szakmai és sportigazgatója. Tovább nehezítette a felkészülést az is, hogy még négy játékos megbetegedett. A szakmai stábnak nagyon nehéz dolga volt, hiszen a felkészülések során mindössze 8 játékos tudott megjelenni az edzéseken.

A harmadik negyedben elstartoltak a hazaiak Fotó: Nagy Nándor

– Az emlékezetes mérkőzésen sikerült 26 ponttal, azaz 86-60-ra legyőznünk a lengyel Artego Bydgoszcz csapatát, és ezzel az eredménnyel bejutottunk Európa legjobb nyolc csapata közé. Kísértetiesen hasonlóan alakultak az események, ahogyan az elmúlt évben, hiszen 2018-ban egy szintén lengyel csapatot, a Wroclawot győztük le idegenben, akkor azzal az eredménnyel jutottunk a legjobb nyolc közé, úgyhogy megerősítettük a történelemírást. Egy igazi csapatteljesítmény volt a hatodik emberrel, hiszen a kedves szurkolóink ismét telt házat varázsoltak a Szekszárd Városi Sportcsarnokba. Azt gondolom, hogy kár is kiemelni bárkit a szekszárdi lányok közül, aki pályára lépett, hiszen mindenki erőn felül teljesített ezen a mérkőzésen – részletezte a szakmai és sportigazgató.


Végül 26 ponttal több kosárt süllyesztettek el a hazaiak Fotó: Nagy Nándor

A meccset követő napokban az is kiderült, hogy ki lesz az Atomerőmű KSC Szekszárd következő ellenfele az Európa-kupában.

– Gironába fogunk majd utazni, de ezt megelőzően itthon találkozunk majd a spanyol listavezetővel, amely egy igazi európai szintű csapat. Erre a mérkőzésre majd február 13-án kerül sor, és bízunk benne, hogy ezúttal az amerikai centerünket, Erica McCallt is bevethetjük – zárta mondandóját Szabó Noémi.

Női kosárlabda Európa-kupa nyolcaddöntő, 2. mérkőzés

Atomerőmű KSC Szekszárd–Artego Bydgoszcz 86-60
Szekszárd, 1150 néző

Vezette: Jokics (montenegrói), Faur (román), Karovics (bosnyák).
Szekszárd: Studer Á. 8/6, Eldebrink 23/15, Gereben 15, Mansaré 2, Bishop 17/3. Csere: Bálint 9/3, Dojkic 12, Theodoreán, Kiss. Edző: Djokics Zseljko.
Bydgoszcz: McBride 2, Miedzik 12/9, Szott-Hejmej 9/3, Morisson 19, Sztankovics 8. Csere: Hurnbuckle 5/3, Radocsaj 5, Pobozy. Edző: Tomasz Herkt.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0-6, 7. p.: 9-8, 9. p.: 13-10, 13. p.: 20-13, 16. p.: 25-19, 19. p.: 33-26, 21. p.: 39-30, 25. p.: 52-34, 28. p.: 60-42, 30. p.: 62-46, 34. p.: 69-53, 36. p.: 76-55, 39. p.: 83-57.
Kipontozódott: Bishop (38. p.), Morrison (38. p.).
Továbbjutott: a Szekszárd 146-137-es összesítéssel.

Kapcsolódó Cikkek